Orgonatúra a fülnek, a szemnek és a léleknek

A szinte tapinthatóvá váló Isteni jelenlét, a Szent Márton-bazilikát betöltő orgonahang, a minket körülölelő több mint ezeréves múlt és a látogatók elől elzárt terek felfedezése. Néhány különleges pillanat, amelyet azok élhettek át, akik részt vettek a Múzeumok Éjszakáján, június 26-án szervezett Orgonatúrán a Főapátságban. Dejcsics Konrád, kulturális igazgató, valamint Kiss Zsolt orgonaművész a nagyközönség számára ritkán látható és hallható pannonhalmi orgonákat mutatta be.

Sejtelmes fénybe öltözött a Szent Márton-Bazilika az ónix ablakokon átszűrődő napsugaraktól. A padsorok között szinte tapintható csendet előbb a harang zúgása, majd az orgona hangja törte meg. Eközben a szerzetesek elfoglalták helyüket a stallumban, hogy közösen imádkozzanak a Szentírás szövegeivel. A testvérek esti imaórájába is bekapcsolódhattak az Orgonatúra résztvevői. Ahogy azt a jelenlévők Konrád atya bevezetőjéből megtudhatták, a vesperáson a testtartásnak nagy jelentősége van: Isten igéjét ülve fogadjuk be, míg állunk, amikor kommunikációba lépünk vele. „A szerzetesek mindig tudták, hogy ha valaki fejben nem tud imádkozni, akkor teheti a szavaival. Ha azzal sem tud, akkor pedig a testével is imádkozhat” – magyarázta a liturgiák felelős vezetője.


A vesperás után először a Szent Márton-bazilika 800 éves épületével ismerkedhettek meg a látogatók, amelynek külső falai 100 évvel korábbiak, alapjai pedig még ennél is régebbiek, Szent István és az alapítás idejéből valók. A felújítása 2012-ben fejeződött be, John Pawson tervei alapján. Az építész fő szempontja a munkálatok során azt volt, hogy a templom szerzetesi karakterét visszaállítsa. Az ónix, mint Krisztus szimbóluma, az egész bazilikában fellelhető. Ebből készült a keresztelőkút medencéje, az oltár, a felolvasó állvány felső része, a szentély keleti ablakai és a nyugati oldalé is. Mindez azt jelképezi, hogy a keresztény élet folyamán a keresztségben, a szentmisében, Isten igéjében, majd a beteljesüléskor is ugyanazzal a Krisztussal találkozunk – fogalmazott Konrád atya.

A történeti és spirituális bevezető után a 2013-ban Takács Péter pannonhalmi orgonaépítő mester által készített, mintegy kétszáz sípos hangszert ismerhették meg a résztvevők. Ahogy azt Kiss Zsolt orgonaművész elmesélte, a ládaorgonát az imaórákon használják a bazilikában. Ezen túlmenően hangversenyeznek vele és kétorgonás liturgiákhoz használják. Ez utóbbinak, vagyis, hogy a szentély- és a nagy orgona felváltva szólal meg a nyugati kolostorokban nagy hagyománya van – tette hozzá Zsolt. Majd újra megszólaltatta a hangszert, amit a vesperáson már hallhattak a látogatók.

Az út ezután a szentélybe vezetett. Oda, ahová a vendégek csak a legritkább esetekben mehetnek fel. „Ez az a tér, amit a felkelő nap fénye reggel betölt, ami az Isten és ember találkozását hivatott szimbolizálni” – mesélte Konrád atya. A keresztény hit szerint ez a találkozás azonban nem ragadható meg sem képekkel, sem szobrokkal, semmilyen tárggyal. Ahogy az atya fogalmazott, azért hagyták üresen a szentélyt, hogy mindenki bele tudja tenni a saját elképzelését, történetét, hogy számára milyen az Istennel való találkozás. Azt hiszem, akik ott voltak, egyetértenek, hogy megrendítő, egyszersmind felemelő érzés vett körül minket. Bár a tér üres, mégis színültig tele. Nem láttuk, de mindannyian érezhettük, hogy szinte tapintani lehet Isten jelenlétét. Ott volt a csillagboltozat alatt, az ónixüvegen áthatoló fényben, a 800 év spiritualitását hordozó falakban, Zsolt orgonajátékában.

A felejthetetlen élmény után egy újabb, a hétköznapi látogatóktól elzárt térbe érkeztünk. A bazilika nagy orgonájához, ami mögé szintén építettek stallumot, mert a hagyományok szerint a templom nyugati végében is tartottak imádságot a szerzetesek. Az itt lévő nagy orgona 1985-ben épült meg a négy évvel korábban elhunyt bencés szerzetes, Szigeti Kilián atya tervei alapján. Zsolt játéka közben az érdeklődők körbe is járhatták a hangszert, sőt utána néhány hangot maguk is megszólaltathattak. Ennél egy jóval régebbi orgonát hallhattak a Káptalanteremben a résztvevők. A barokk kori hangszer a templom felújításakor került oda, korábban az volt a szentélyorgona. De itt van az az orgona is, amelyet eredetileg a gimnázium diákkápolnájába terveztek. A hangszert azért kellett áthelyezni, mert olyan hangos – ahogy azt Zsolt egy rövid darabbal be is mutatta – hogy a közelben lévő stúdiumtermekbe, azaz tanulószobákba is behallatszott – mesélte nevetve az orgonista.

Majd a túra a Gyilokfolyosóra vezetett. Ahogy azt Konrád atyától megtudhattuk, ez volt a szerzetesközösség legkorábbi, kőből készült hálóterme. Az északi oldalhajó padlásterében járunk, amely lőréseivel megvédte Pannonhalmát a tatárjárástól. Egymástól elkülönülő Bauhaus-oltárok sorakoznak itt, és a falakat Pannonhalma történetét bemutató domborművek díszítik. Egy ezek közül a helyi vasútállomáson is megtalálható, a 19. század végén ugyanis a Pannonhalmi Főapátság volt a fő részvényese a Bakony-expressz néven ismert vasútvonalnak. A kápolnafolyosón négy harmónium áll. Bár ezek tulajdonképpen orgona-pótlékok, mégis nemes hangszerek, koncerteken is szerepelnek. Liszt is írt harmóniumra darabokat – tudtuk meg vezetőinktől. Egyik fel is csendül majd a Főapátság augusztusi Arcus Temporum Kortárs Művészeti Fesztiválján.

A Gyilokfolyosó után egy kicsit hosszabb séta várt ránk. A Boldogasszony-kápolna felé tartva, újabb és újabb érdekességekről faggattuk vendéglátóinkat. A kápolna a környékbeli német és szlovák hívek temploma volt és azért épült, hogy a bencések végső nyughelye legyen. „Azt szokták mondani, hogy a pannonhalmi bencések életíve a Szent Márton-bazilikától a Boldogasszony-kápolnáig ível” – mesélte Konrád atya. Itt is egy barokk orgona kapott helyet, bár ez fiatalabb, mint a káptalantermi. Az 1820-as években épült és Kiss Zsolt ugyanolyan élvezetesen játszott ezen is, ahogy a többin.

Egy ilyen információkban, valamint fülnek, szemnek és léleknek jóleső élményekben gazdag program után az ízlelőbimbóinkat is megjutalmazhattuk, mégpedig egy hűsítő rozéval. A monostor udvarán koccintottunk, miközben az egyik nyitva maradt kérdésre próbáltam megtippelni a választ magamban. Nevezetesen azt, vajon Kiss Zsolt hányadik utóda lehet a monostor első zenemesterének? Ahogy azt Konrád atyától még a Bazilikában megtudtuk, a jelenlegi főapát, Cirill atya a 87. apátja Pannonhalmának. Ahogy azt is, hogy a szerzetesközösség zenéjét kezdetektől vezette énekmester és volt karnagya a bazilikának. Azt azonban még nem sikerült kikutatniuk, Zsoltnak hány elődje van. Jöjjenek el a legközelebbi Orgonatúrára, az augusztusi Arcus Temporum Fesztiválon, hátha addigra ez is kiderül!