Bencés életritmus, önreflexió, visszajelzés és az asztalközösség élménye. Ezt adta Fülöp testvérnek az első év, amíg utolsó éves egyetemistaként a budapesti Szent Benedek Tanulmányi Házban élt. Most a 18 és 30 év közötti férfiakat hívjuk arra, hogy tanulmányaik, vagy munkájuk mellett költözzenek be a Házba, és egy évet töltsenek el hivatáskereséssel, istenkapcsolatuk elmélyítésével. A Subiaco-évre azokat várjuk, akik a következő tanévre elköteleződnének a bencés szerzetesi életmód mellett, hogy megtalálhassák, melyik utat szánta nekik a Teremtő. Jelentkezni július 15-ig lehet.
A Pannonhalmi Főapátság Szent Benedek Tanulmányi Házát az 1980-as években építették azért, hogy az egyetemi tanulmányaikat folytató fiatal bencés szerzeteseknek monostori közösséget biztosítson. Fülöp testvér még érdeklődőként költözött be a házba, és bár már akkor elhatározta, hogy szerzetes szeretne lenni, ezt a Subiaco-évre jelentkezőktől nem kérik és nem is várják el. „Ez nem jelent és nem is kell, hogy jelentsen végleges elköteleződést, hanem pont arra hívjuk meg az érdeklődőket, hogy arra az egy évre vállalják a szerzetesi életformát, amíg itt vannak.” Ahogy Fülöp testvér mondja, ez idő alatt megérhet a döntés, hogy végül valóban a szerzetesi életformát választja-e valaki. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy máshova hívja majd a tapasztalat, és az is teljesen helyénvaló – teszi hozzá.
A Subaico-év középpontjában az Istenkapcsolatban, emberségben való növekedés áll. „Hitünk szerint a szerzetesi életmód az emberség kibontakozását hozza. Meggyőződésünk, ha valaki akárcsak egy évre is beköltözik hozzánk, velünk él, az emberségében és istenkapcsolatában növekszik, szerez élményeket és tapasztalatokat. Azt hiszem ez a legtöbb, ami egy emberrel történhet.” Fülöp testvér is valami hasonlót élt át, amikor a Tanulmányi Házba költözött. Mint mondja a napjait elkezdte a bencés ritmus szerint szervezni. Emellett megtapasztalhatta, hogy az imádság a közös asztal élményével folytatódik, lesz még teljesebbé, amely manapság sok család életében hiányzik. „Önreflexióra bátorított a közösséggel együtt élés. Arra, hogy szembesüljek a saját határaimmal, értékeimmel és ezekre, mint külső szemlélő rátekintsek.” Ebben az is segített neki, hogy a velük élő atyák mind megszólíthatóak, és időről-időre visszajelzést is kap az elöljáróktól.
A 2021 szeptemberétől 2022 júniusáig tartó Subiaco-évben egy kis szerzetesközösségben, és az ő támogatásukkal élhetik meg a hivatáskeresés sokszor göröngyös útját a jelentkezők, akik egy többlépcsős kiválasztáson vesznek részt. Ennek része egy pszichológiai elbeszélgetés is. Jelentkezni július 15-ig lehet.
Jelentkezni és érdeklődni Fehérváry Jákó házfőnöknél lehet, a subiaco@osb.hu email címen.