Szívünkben hordozzuk a rászorulókat – a karitász programok átszövik az évet

Vetőmag program, adománygyűjtések, otthonfelújítás támogatása és Szent Márton-asztala. Csak néhány azok közül az országos és helyi programok közül, amelyekkel a Pannonhalmi Főapátság Karitász Szervezete évről-évre segíti a rászorulókat. Lőrincz Pál atya vezetésével a munkatársak és az önkéntesek több mint 140 családról gondoskodnak rendszeresen.

Már zajlik a nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés országszerte. 2024-ben március 10-ig várják a templomokban, plébániákon a felajánlásokat. A Katolikus Karitász kezdeményezéséhez a Pannonhalmi Főapátság Karitász szervezete is minden évben csatlakozik. Ők azonban nem csak a templomokban, plébániákon hirdették meg a gyűjtést, hanem egy önkéntes csapattal a győri Metro áruházba is kitelepülnek március 8-9-én. A Pannonhalmi Területi Főapátsághoz tartozó gyűjtőpontok listája ide kattintva érhető el.

A gyűjtés mellett pedig már szervezik a Zöldellő kertek programot – meséli Pál atya és Szabó Gyöngyi a Pannonhalmi Főapátság Karitász Szervezetének koordinátora. Ebben – az öngondoskodás jegyében – vetőmagot adományoznak a rászoruló családoknak már évek óta. Idén tizenöt háztartást tudnak segíteni. Szintén az öngondoskodáshoz járul hozzá a Szép otthonok kezdeményezés, amely a katolikus karitász felzárkóztató programjának része. A több hónapos projekt lényege, hogy a nehéz helyzetben lévők saját munkájukat beletéve tudjanak javítani lakhatási körülményeiken, amelyhez eszköztámogatást és szakmai segítséget kapnak. Tavaly öt család vehetett részt az egyházmegyéből a programban. Voltak, aki az udvar rendbetételéhez, mások pedig a ház tatarozásához kaptak segítséget.

 

Ősszel az iskolakezdéshez kérhetnek támogatást a gyermeket nevelők, amihez a pannonhalmi karitász mindig tanszergyűjtést is társít. Karácsony idején pedig a nagy adventi segélyakcióba kapcsolódnak be, ahol igyekeznek felhívni a figyelmet a nehéz sorsú emberekre, rászorulókra. Ezen felül az Angyalbatyu programban is mindig részt vesz a helyi szervezet is, amelyben gyerekeknek állítanak össze ajándékcsomagokat felajánlásokból. Tavaly hetven doboz meglepetést tudtak így Kárpátaljára eljuttatni. Az adventi időszakban az országos programokat szintén helyi kezdeményezésekkel egészítik ki – mondják. A pannonhalmi városi karácsonyon jótékonysági standot állítanak fel, és évek óta szerveznek adventi melegedőt is, ahol forró itallal, süteménnyel, egytálétellel várják a rászorulókat és az adományozókat, valamint jótékonysági vásárt is hirdetnek erre az alkalomra.

Az országos szervezetnek köszönhetően a Pannonhalmi Karitász is évről évre több tízmillió forint értékben tud pelenka-, konzerv- és tisztítószer adományokat kiosztani a rászorulóknak. Emellett saját szervezésben működtetik a Szent Márton-asztala elnevezésű programot. Ebben naponta öt rászoruló kap meleg ételt és további öt családot egész hónapra elegendő tartós élelmiszerrel látnak el.

A pannonhalmi karitász munkatársai és önkéntesei rendszeresen felkeresik a betegeket és segítik a menekülteket. Jelenleg két ukrán édesanyáról és gyermekeikről gondoskodnak. Élelmiszer-adományokat, étkezést és a Főapátságban munkát is biztosítanak számukra.

Nemes, de egyben nehéz szolgálat is a karitászé, ami segítők nélkül nem működhetne – hangsúlyozza Pál atya és Gyöngyi. Csaknem negyven önkéntessel dolgoznak együtt a helyi csoportok az egyházmegyében. Ők azok, akikkel a gyűjtéseken találkozhatunk, csomagolják és válogatják a felajánlásokat, kiszállítják a rászorulóknak az adományokat, és ők készítik elő, bonyolítják le a programokat. A szakmai segítők szintén oszlopos tagjai ennek a „gépezetnek”. A helyi családsegítővel és a Máltai Szeretetszolgálattal is szorosnak együttműködnek. Előbbi biztosítja, hogy az adományok valóban a rászorulókhoz juthassanak el, míg a Máltaival a menekültek támogatásában fogtak össze.

A karitatív munka elképzelhetetlen a jószándékú emberek nélkül, akik a kezdeményezések mellé állnak. A nagy élelmiszer-, ruha és műszaki cikk gyűjtésekhez összesen több százan járulnak hozzá évről-évre, mellettük pedig többen egy-egy ügy felkarolásával segítik a küldetést. Például egy győri család évente több alkalommal meleg étellel, adományokkal segíti a pannonhalmi rászorulókat, összesen csaknem kilencven embert. Karácsonykor 150 kg banánt és 80 kg narancsot vásároltak részükre, az újév előtt pedig lelkiségi programmal egybekötött vendégségre hívták őket a Boldogasszony Közösségi Házba, valamint élelmiszercsomagot állítottak össze nekik. Több magánszemély pedig nehéz sorsú gyerekeket fogadott örökbe jelképesen, akiknek a napi étkezésüket biztosítják.

A Pannonhalmi Főapátság Karitász Szervezetének a célja, hogy Szent Márton – a köpenyét a téli hidegben didergő koldussal megosztó katona – mai követőiként a segítő szeretet gyakorlásával erősítsék a közösséget és ráirányítsák a figyelmet az elesettekre, a betegekre, mindazokra, akik rászorulnak.