Minden eddiginél többen, több mint nyolcvanan vettek részt a Pannonhalmi Főapátság által meghirdetett Teremtésvédelmi keresztúton 2024. március 2-án, hogy közösen imádkozzanak a természetben Imre atya vezetésével. A ravazdi Szent Márton-templomtól az idén 800 éves Szent Márton-bazilikáig vezető 9 kilométeres úton a hagyományos keresztúti stációk elmélkedéseibe teremtéstudatos megfontolások, a Föld szenvedéséhez kötött felismerések is helyet kaptak.
„Mindenható Isten, Te az egész világmindenségben, a legkisebb teremtményeidben is jelen vagy, és gyengéd szeretettel veszed körül mindazt, ami létezik. Öntsd belénk szereteted erejét, hogy óvjuk az életet, a szépséget, és megmentsük azokat, akik e Földön magukra hagyatva és elfeledve élnek, de akik olyan értékesek a Te szemedben.” Ezzel a könyörgéssel fordultak az egybegyűltek és Imre atya a Teremtőhöz, mielőtt elindultak a teremtésvédelmi keresztútra, amely hagyományosan Szent Márton két temploma – a ravazdi és a pannonhalmi bazilika – között húzódik.
A pannonhalmi bencés szerzetestestvér útravalóként Szent Márton alakját idézte meg, aki még ifjú korában Franciaországból visszalátogatott családjához Pannóniába, ám útközben eltévedt az Alpokban. Márton rablók fogságába esett, kezét hátrakötötték és egyikükre bízták, hogy szemmel tartsa. Őrzője beszélgetni kezdett vele és Márton elmondta, hogy ő Krisztus követője. A rabló kérdésére, hogy fél-e, pedig azt felelte, hogy még soha nem volt ilyen nyugodt, mert tudja, hogy Isten irgalma leginkább a megpróbáltatásokban jön segítségül. Hozzátette, hogy inkább szánja fogvatartóját, mert rablóként nem méltó Krisztus irgalmára. Elkezdte magyarázni neki az evangéliumot és hirdette Isten igéjét, mire végül a rabló hívő lett. Elkísérte Mártont és megmutatta neki a helyes utat.
Ahogy Imre atya elmondta, több dolog miatt is szereti ezt a történetet. Egyrészt nagyon közel hozza és emberivé teszi Márton alakját. Hiszen bár egy nagy hős, mégis eltévedt ő is, és szüksége volt segítségre, hogy a helyes útra találjon. Másrészt csodálja, milyen hatalmas magabiztosság van Mártonban. „Az ő hite nem csak imádságos szokásokból áll, hanem nagyon szuggesztív ember, akinek jó a közelében lenni. Nehéz helyzetben van, ahogy mi is sokszor az életünkben. A nehézségeket, szenvedést, az izgalmakat nem spórolhatjuk meg mi sem. Mártonnak azonban van egy sokkal biztosabb tudása, ami neki bátorságot, önbizalmat, belső békét, tartást ad. Félelem nélkül van a rabló társaságában, és meglátja benne az embert.” Harmadrészt pedig azért választotta ezt a történetet Imre atya, mert Márton, amikor útra kel, meghívja a rablót egy értelmes életre. „Mi is erre vagyunk meghívva, amikor a teremtésvédelem útját járjuk” – mondta.
Ferenc pápa tanítása is arról szól, hogy vegyük észre, hogy kapcsolatokban létezünk – fogalmazott Imre atya. Van egy felfelé irányuló kapcsolatunk, az Istenhez, a Teremtőhöz, akitől az életet kaptuk. Kapcsolódunk továbbá a körülöttünk lévőkhöz, a családtagokhoz, iskolatársakhoz, munkatársakhoz, barátokhoz, szomszédokhoz. Végül van egy kapcsolatunk saját magunkkal is, valahogy bánunk önmagunkkal. Hol jól, hol rosszul, megértően, vagy épp elutasítóan. A teremtésvédelem pedig nem szól másról, mint hogy hogyan éljük ezeket a kapcsolatokat – hívta fel rá a figyelmet. Majd hozzátette: „Ma, amikor útra kelünk, hogy Krisztust kövessük a keresztúton, tegyük Isten elé, bízzuk Rá magunkat és kapcsolatainkat. Kérjük Isten Szent Lelkét, hogy a nagyböjti időszakban – ami megtérésre, belátásra hív minket – tudjon az öröm, a harmónia és a minőség növekedni az életünkben.”
A teremtésvédelmi keresztúton az egyes stációknál elhangzó elmélkedések Krisztus szenvedésén keresztül a teremtett világ szenvedésére hívták fel a figyelmet, fájón emlékeztetve mindenkit a saját felelősségére. A szövegek azonban a remény buzdító üzenetét is hordozták, hisz Krisztus sem adta fel soha. Ahogy az utolsó, 14. stációnál elhangzott: „A történet látszólag lezárult, látszólag a reménytelenség uralkodik a világon, látszólag visszavonhatatlanul kudarcot vallott minden jószándék, áldozat, szeretet. Valóban így lenne? Tudjuk, minden látszat dacára Jézus legyőzte a halált. Most még csak a lezárt sírt bámuljuk. De megmondta, visszajön, megmondta, feltámad, ő, a Mindenható minden nap harcol értünk. Kétségbeesésnek semmi helye: Erős vár a mi Istenünk.”
