„Ez az én testem, ez az én vérem”- Jézus ezekkel a szavakkal adta tovább az utolsó vacsorán a tanítványoknak a kenyeret és a bort. Erre az alkalomra emlékezünk Úrnapján, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepén. „Sokrétű titok, amit az eucharisztia rejt” – mondja Imre atya. Hitvallás, az egyház egységének szimbóluma, a mise során tett adakozás pedig Istennek szánt áldozati adomány.

Krisztus Szent Testének és Vérének Ünnepét először a késő középkorban tartották meg, Szent Julianna kezdeményezésére, akit látomásai ösztönöztek. Évtizedekig csak helyi szokás maradt, majd a 14. század elején pápai bátorításra terjedt el egész Európában, végül pedig a világon – idézi fel az ünnep eredetét Imre atya. „Ebből is látszik, hogy soha nem tudhatjuk, hogy életünk során mely, eredetileg jelentéktelennek tűnő cselekedetünknek lesz hosszútávú következménye.”

Úrnapján az utolsó vacsoráról emlékezünk meg. „Sokrétű titok, amit az eucharisztia rejt” – mondja Imre atya. A kenyér és bor vételekor alkalmazott formula a mai római katolikus gyakorlatban igen egyszerű: Krisztus teste / Krisztus vére, amire azt feleljük: Ámen. „De vajon mi az, amire ez az ámen vonatkozik?” – teszi fel a kérdést az atya. Szent Ambrus hitvallásnak tartja. Szerinte annyit tesz, hogy „így van, valóban”. Jézus, mint saját teste és vére adja a tanítványok kezébe a kenyeret és a bort. Szép szokás, hogy Erdélyben Ámen helyett azt szokták áldozáskor a hívek válaszolni, hogy „hiszem” – teszi hozzá a szerzetes.

A sokrétű titok egyik rétege az is, hogy az eucharisztiában mi magunk válunk Krisztus testének tagjaivá. A kenyér és a bor átváltoztatása mellett tehát mély és belső átalakuláson megy át az, aki abban részesedik. A kenyér és a bor a gabona- és szőlőszemek már szét nem választható egyesülésének terméke. Így lehet Krisztus testének, az egyház egységének szimbóluma és létrehozója – magyarázza. Ágoston szerint erre vonatkozik az ámen, amit magunkhoz vételekor mondunk. Az egy oltár körül összegyűlt, egy kenyérből és kehelyből részesülő megkereszteltek az egyház Krisztusban és Krisztussal létrejött egységét nyerik el az eucharisztiában- teszi hozzá.

Ágoston így fejezte ezt ki a frissen megkereszteltek előtt mondott beszédében: „Az oltáron látott, Isten igéje által megszentelt kenyér Krisztus teste. Az Isten igéje által megszentelt kehely, pontosabban e kehely tartalma, Krisztus vére. Általuk akarta az Úr Krisztus átadni nekünk testét és a bűnök bocsánatára kiontott vérét. Ha helyesen veszitek, azzá lesztek, amit magatokhoz vesztek… Talán nem egy magból lett az a kenyér? A búzának pedig sok magja volt, ugye? Mielőtt azonban kenyérré lettek, szétválasztották őket, majd az összetöretés után a víz által egybekapcsolódtak. Hiszen, ha nem őrlik meg a búzát, és ha nem hintik meg vízzel, nem nyeri el azt a formát, amelyet kenyérnek hívunk. Hasonlóképpen történt veletek is. Előbb úgymond megőrölt titeket a böjt alázata és az exorcizmus misztériuma. Majd elérkezett a keresztség ideje, és mintegy meghintettek a vízzel, hogy elnyerjétek a kenyér formáját. Tűz nélkül azonban nincsen kenyér. Mit jelez tehát a tűz, vagyis az olajból készült krizma? A tűz, amely táplál, a Szentlélek misztériuma… Eljön tehát a Szentlélek, a víz után a tűz, és mi azzá a kenyérré leszünk, amely Krisztus teste. Tehát valamiképpen az egységet jelzi a kenyér”.

A kenyértörésnek emellett mindig van szociális vonatkozása. „Hiteltelenül állok Isten előtt a szentmisén, ha nem osztom meg a kenyerem azokkal, akiknek nincs kenyerük, amit megtörjenek. Szent Benedek Reguláját is áthatja a meggyőződés, hogy a szegényekben, a betegekben, a nélkülözőkben magát Krisztust szolgáljuk” – fejti ki Imre atya.

Szent Ciprián úgy fogalmaz, hogy a mise során tett adakozás Istennek szánt áldozati adomány. Ha egy gazdag nem ad bőségéből, az olyan, mintha áldozáskor a szegények, koldusok kenyerét venné magához. „Te, aki bővelkedsz és gazdag vagy, azt hiszed, hogy megünnepled az Úr napját, aki egyáltalán figyelembe sem veszed a „korbán”-t (Mt 7,11), hiszen felajánlás nélkül jössz az áldozatbemutatásra, sőt a szegények által felajánlott áldozatból veszed ki részedet! Gondolj az evangéliumi özvegyre, aki nem feledkezett meg a mennyei parancsokról, még a szorongató és nyomasztó szegénységben is adakozott, egész vagyonát, két fillérjét a perselybe dobta. […] Az ad, akinek kapnia kellene, hogy ebből megtudjuk, mekkora büntetés vár a terméketlen gazdagokra, amikor ezen példa szerint még a szegényeknek is kell adakozniuk! És hogy megértsük, ezeket a jócselekedeteket Istennek tesszük, és aki ezt teszi, az Istent érdemli ki, és Krisztus ezt Istennek szánt adománynak nevezi, céloz rá, hogy az özvegy két fillért dobott be az Istennek szánt adományba, hogy így még jobban és mind nagyobb mértékben váljon világossá előttünk: aki a szegényeken könyörül, az Istennek kölcsönöz”.

Imre atya szerint éppen ezért szem előtt kell tartani, hogy amikor a perselybe pénzt dobunk, vagy adakozunk az nem csupán egy pénzügyi tranzakció. „A szegényekben a hozzánk közel jövő Krisztus az, akit szeretünk, akivel megosztjuk a kenyerünket.”

Úrnapján a szokások szerint sok helyen tartanak körmenetet, készítenek ideiglenes oltárokat és gyűjtenek virágszirmokat. A népi hagyomány szerint azt hintik az oltáriszentséget bemutató pap elé. Szerzetesközösségünk pedig az úrnapi liturgiában a „Lauda Sion Salvatorem” szekvenciát énekli.