Úton: kertből a templomba

Minden szabadtéri mise különleges élmény. Kilépés a megszokottból, a rutinból, elszakadás a megszokott keretektől. Ilyen lehetőséget szervezett és kínált fel a bencés szerzetesközösség az Egyház születésnapján mindazoknak, akik a Pannonhalmi Főapátságba érkeztek. A Hospodár-kertben lévő amfiteátrum lett az igehirdetés helyszíne, a kőtáblák, a fák-bokrok árnyai és a domboldal természetes hepehupái pedig ülőhelyeink. Nem a megszokott úton érkeztünk a találkozásra Isten igéjével. És nem a megszokott úton közelítettük meg aztán az eucharisztia asztalát.

Menet közben porosak lettünk, ünnepi ruhánk koszolódott. Bukdácsoltunk, izzadtunk, elcsúsztunk. Felsegítettük egymást és segítettünk egymásnak az úton maradni. Boldogok voltunk, lefeslettek rólunk lepleink, álarcaink, így esendő emberi mivoltunkban állhattunk az Úr színe elé. Mélyebben megtapasztaltuk, hogy Isten útján lenni, igéjét meghallani és továbbadni nem a kényelemről, a komfortról szól. Hanem a hittel vállalt kockázatról, az odafordulásról, a gyakori megcsúszásról és elesésről. De a mindig ott lévő feltápászkodás, felkapaszkodás reményéről és lehetőségéről is.

Ahogy Asztrik emeritus apát felvezető gondolatában is megfogalmazta: „Pünkösd kiléptette az apostolokat a négy fal közül, megszokásaikból. Minket is kiléptet liturgikus rítusainkból, öltönyös-elegáns-diákmisés rítusunkból. Az a reményünk, hogy ez az út egy új utazás, missziós elköteleződés, evangelizációs lendület kezdete lehet.”

A madárfüttyök, rovarzümmögések adták liturgiánk kedves alapzaját, amit a bencés diákok gitáros énekei színesítettek tovább. A verőfényes napsütés alatt pedig sok-sok mosolyt láthattunk magunk körül. Mi ez, ha nem a Szentlélek kiáradása? Ahogy Cirill főapát úr fogalmazott homíliájában:

„Az evangéliumban így hangzik: »Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit az bocsánatot nyer, akinek nem bocsátjátok meg az nem nyer bocsánatot!« Bocsánatról, kiengesztelődésről volt tehát szó. Jézus küldetésének lényegét kötötte még egyszer lelkükre. Ez pedig így szól: Vedd a bocsánat lelkét!

Ne utasítsd el a kiengesztelődést, mert ezáltal a Lelket utasítod el, Isten Szentlelkét. Engesztelődj ki! Szeresd önmagad! Szeresd Istent! Szeresd testvéredet! Szeresd ellenségedet!

Ez az evangélium lényege. Itt keresendő minden ember hivatásának lényege. Emellett nem mehet el senki, aki Jézust akarja követni. Amint elkezded saját szívedben a kiengesztelődést, (mindegy, hogy kivel,) félelmed börtönfalán máris egy rés támad.

Ha egy közösségben, akár csak egyetlen ember kezd is el kiengesztelődni a többiekkel:
az erőszak háza máris gyengül és növekszik annak a szabadságnak az esélye, amelyre Isten hívott minket.

De amíg halogatod a kiengesztelődést, addig nincs remény a szabadság kibontakozására,
az örömhír elterjedésére.”

A választott népből és a sok pogány népből és nemzetből összegyűlő közösség egy új néppé, új Izraellé lesz a Szentlélek erejében. Így indul el a történelmen át vezető zarándokútjára. Így indultunk el mi is hitünk megvallása után, a gyümölcsfák árnyékából a kőből épült templomba. A kertben együtt hallgattuk Isten Igéjét, az úton együtt vártuk közösséggé formáló Szentlelkét, végül a templomban, a mennyei Jeruzsálem képmásában körülvettük az eucharisztia asztalát.