Szeptember 26–27-én „Olyanná teszi pusztaságát, mint az Úr kertje” címmel nemzetközi ökumenikus konferenciát tart a Pannonhalmi Főapátság. Az idén immár ötödik alkalommal megrendezett tanácskozás egyik főelőadója Anne Burghardt, a Lutheránus Világszövetség főtitkára. Az észt teológus munkásságát Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője mutatta be, a Magyar Kuríron. A cikket változtatás nélkül közöljük.

A 2021-ben a közel hetvenmillió evangélikus keresztényt képviselő Lutheránus Világszövetség főtitkárává választott Anne Burghardt az első nő, aki betölti ezt a posztot. 2021-ben már gazdag tapasztalatokat tudhatott magáénak, noha mindössze negyvenöt éves volt ekkor: az észt evangélikus egyház teológiai intézetének egyik részlegét vezette, s egyházának nemzetközi és ökumenikus kapcsolatokért felelős tanácsadója volt.

Közismert tény, hogy Európában a kelet-németországi tartományok és Csehország mellett pontosan Észtország számít a legkevésbé vallásos területnek, és talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a viszonylag kevés tagot, 160 ezer főt számláló észt evangélikus egyház az ország legnagyobb lélekszámú vallási közössége lehet. Nemcsak ezek a társadalmi tényezők érdekesek Anne Burghardt esetében, de eleve az a tény is, hogy személyében nő került a világszervezet élére, hiszen a nők ordinációja pontosan kelet-európai országokban ütközik ellenállásba: 2016-ban Lettországban a lutheránusok visszavonták idevágó korábbi jóváhagyásukat, és a lengyel evangélikusok körében sem ordinálnak lelkésszé nőket.

Ebben és a hasonló vitás kérdésekben az észt főtitkár elsődlegesen a párbeszéd emberének mutatkozik. A szívügyének számító ökumené területén szintén a dialógust tartja a legfontosabbnak. Álláspontja szerint kétféle ökumenikus megközelítésmód létezik: az egyik az úrvacsora közös ünneplését tartja a legfontosabbnak, és úgy véli, hogy a közösen ünnepelt szertartás megvalósítása után érdemes sort keríteni a vitás teológiai kérdések elemzésére; a másik megközelítésmód viszont előbb a feszültségeket okozó teológiai problémák megvitatását tartja fontosnak, és csak ezután kész számot vetni a közös úrvacsora kérdésével. Nem meglepő, hogy Anne Burghardt e második ökumenikus szemléletmód képviselőjeként tekint magára.

Ugyanez a türelmes és körültekintő figyelem hatotta át a Lutheránus Világszövetség főtitkárának a 2025-re megfogalmazott üzenetét. A szövegben Anne Burghardt arra figyelmeztetett, hogy „ma mindennapi életünkben számos »szellem« és prófécia vesz körül bennünket – mind vallási, mind világi téren. Ezek közül néhány az emberi méltóság tiszteletben tartásának fontosságára emlékeztet minket, és azt állítja elénk, ami összeköt bennünket, nem pedig azt, ami elválaszt minket. Mások viszont kihasználják aggodalmaikat, félelmet keltenek és démonizálnak bizonyos csoportokat, ami azt eredményezi, hogy az ilyen embereket megfosztják emberi mivoltuktól.” E körülmények között – folytatja a főtitkára –, ha azt tapasztaljuk, hogy félelmet próbálnak kelteni bennünk, és bizonyos csoportokat egyenesen dehumanizálni próbálnak, az imádság jegyében kritikai szellemiséget kell kialakítanunk magukban, hiszen nem az a feladatunk, hogy a világhoz hasonuljunk, hanem az, hogy átalakuljunk gondolkodásunkban, és ezzel az egész világot is átalakítsuk. Az átalakuláshoz pedig idő kell, és csalóka mindazok ígérete, akik azonnali megoldásokkal próbálnak szolgálni.

Abban is ez a türelmes figyelem észlelhető, ahogyan Anne Burghardt a katolikus közösséghez fűződő viszonyáról beszél. Visszaemlékezve Ferenc pápára, akit igen nagyra becsült, pontosan azt domborította ki, hogy a „közös haladásnak”, amely a Világegyház szinodális folyamatának egyik vezéreszméje, az ökumenikus kapcsolatokat is irányítania kell.

A 2025-ben immár hatodik szakaszát megkezdő katolikus–lutheránus párbeszédfolyamat, hangsúlyozza, ugyanúgy a remény zarándokútja, mint az egész 2025-ös szentév. A Lutheránus Világszövetség főtitkára azt is fontos örökségnek tartja, hogy Ferenc pápa különösen lényegesnek ítélte az egység előmozdítását, nemcsak a keresztények között, de általában az egész emberiség körében: „testvérünknek kell tartanunk minden embert, akivel találkozunk”, fogalmazta meg Ferenc pápával közösen osztott meggyőződését, amelyet így részletezett: „Úgy gondolom, Ferenc pápának az a szándéka, hogy különböző társadalmi rétegekből származó embereket egységbe fogjon egymással egy olyan korban, amikor a polarizáció szinte minden társadalomban egyre nagyobb teret nyer, rendkívül jelentékeny örökség, és remélem, hogy továbbra is ebben a szellemben tudunk haladni, ma, amikor mindenütt olyannyira élessé válik a polarizálódás.”

Anne Burghardt eleve a kereszténységhez való közeledését is annak köszönhette, hogy a párbeszéd embere volt. Vallástalan családban nőtt fel, és a kortársaival folytatott viták és beszélgetések hatására kezdett a keresztény hit felé fordulni. A folyamatban nem csekély szerepet játszott, hogy vonzó volt számára a liturgia világa, és a liturgikus dimenzió személyes vallásosságát is mélyen áthatja: „A hálaadás igen nagy szerepet játszik az imádságaimban, és meggyőződésem szerint a keresztény hitnek szerves része, hogy hálát adunk Istennek.”

A kevesebb mint másfél milliós lélekszámú Észtország valószínűleg nem tartozik a legismertebb európai országok közé. Ám valószínűleg a legtöbben hallottak Arvo Pärtről, a kiemelkedő ortodox zeneszerzőről, aki az észtek egyik nagy büszkesége. Anne Burghardt számára is igen fontos. Amikor arról beszél, hogy reményei szerint munkája révén közelebb tudja vinni Jézus Krisztust az emberekhez, és hozzá tud járulni ahhoz, hogy „Isten új teremtése kissé kézzelfoghatóbbá váljon ebben a világban”, azzal együtt, hogy a méltóságteljesebb emberi kapcsolatok előmozdítása, a megbocsátásra való hajlandóság, a megbékélés, a kirekesztettek és hátrányos helyzetűek védelme” is nagyobb szerepet játszhat, akkor előszeretettel utal Arvo Pärt szavaira. A zeneszerző ugyanis 2021-ben, abban az évben, amikor Anne Burghardt megbízatást kapott fontos funkciójának betöltésére, a következőképpen nyilatkozott: „Az apró koronavírus fájdalmas módon megmutatta, hogy az emberiség egyetlen szerves egész, és az ember csak úgy tud élni, hogy kapcsolatban van más élőlényekkel. A kapcsolat fogalmát alapvető felszólításnak kellene tartanunk, amely azzal a kérdéssel függ össze, hogy tudunk-e szeretni.”