Főapáti áldással indultak és útjukat is azzal zárták. Hazatértek öregdiákjaink kerékpáros zarándoklatukról. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium egykori diákjai, Knáb András, Nádudvary Csongor és Szép Levente az alma materből indulva tekert el Lisszabonig, az Ifjúsági Világtalálkozóra. Zarándoklatukat Beller Barnabás és Sötét Áron autóval kísérte.  2023. augusztus 9-én érkeztek vissza a Pannonhalmi Főapátságba, hogy hálát adjanak.

Két keréken 4070 kilométer alatt tényleg átgondolsz és átértékelsz mindent. A zarándoklat, az út áldozatot igényel – önmagunk feláldozását. A megpróbáltatások, a mélypontok, az örömök, a váratlan találkozások csiszolják az embert. Megtapasztalod, hogy kisemberként is hatással tudsz lenni a világra. A zarándoklat pedig segít abban, hogy megtaláld a saját karizmádat. És megerősít, hogy igenis van értelme küzdeni a jóért! Mindezt átélte Knáb András, Nádudvary Csongor és Szép Levente is, akik június 25-án kerékpárral indultak el Pannonhalmáról, hogy eltekerjenek a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra. Vajon tényleg útjuk végére értek?

Ha azt nézzük, hogy a fiatalemberek megérkeztek Lisszabonba, akkor a válasz egy határozott igen. A Világtalálkozó helyszínén a magyar zarándokoknak kijelölt templomnál volt a befutójuk, ahol valóságos fogadóbizottság várta őket. Épp véget ért a szentmise és miután Fábry Kornél segédpüspök a hirdetésekben jelezte, hogy érkeznek a pannonhalmi zarándokok kisebb tömeg gyűlt össze. Zengett a „Szép volt fiúk!” és válaszul a biciklicsengők boldogan csilingeltek.

Öregdiákjaink útjukról sokféle chatcsoportban osztottak meg részleteket, de a kommunikációs munka dandárját Knáb András öccse, János és Szép Levente édesanyja vitte. Ők voltak az a média háttércsapat, akik alázatos munkával feldolgozták a fiúk hangüzenetekben küldött napi összefoglalóit, kiválogatták a többezer fotó közül a közösségi médiafelületekre szerkesztett anyagokat. A valódi zarándokokat így egy egyre bővülő virtuális csoport is napról-napra kísérte hosszú útjukon, amely augusztus 9-én ért véget, mikor a fiúk hazaértek. Dél körül gurultak be a Pannonhalmi Főapátság kapuján, ahol népes újságírócsapat várta őket.

Boldogan, de kissé elgyötörten szálltak ki az autóból. Levi viccesen meg is jegyezte, hogy neki ez a négynapos autózás Portugáliából vissza megterhelőbb volt, mint a közel negyven napos biciklizés. Ölelő édesanya, örömkönnyek, baráti vállveregetések és sok-sok interjú után a bazilikába indultak, ahol a bencés közösség örömmel fogadta a hazaérkezőket.

A napközi imaórába rövid hálaadási ceremóniát illesztettek. Még a liturgia előtt Csongor meggyújtotta a magyar pálos nővérektől kapott zarándokgyertyájukat. Cirill főapát köszöntése után a fiatalemberek jelképesen az oltár előtt elhelyezték az El Camino-ról hozott fésűkagylóikat, amely a híres zarándokút jelképe. Egy-egy attribútum letételével pedig szimbolikusan az út terhét is Isten elé helyezték. Csongor a négyezer kilométeren át a biciklijén lobogó magyar zászlót, Levente a kerékpáros sisakját, Andris a világtalálkozón kapott rózsafüzért, a kísérőautót vezető Áron és Barni pedig a slusszkulcsot. Majd a bencés közösség felé fordulva, meghatódva mondtak hálát az alábbi imával:

Hálát adunk mindenható Istenünk, a zarándoklat során megélt kegyelmekért!
Köszönjük Neked családjainkat, barátainkat, ismerős és ismeretlen jóakaróinkat, akik segítségükkel és imádságukban hordozva minket mindig velünk voltak az úton!
Köszönjük Neked társainkat, akikkel együtt élhettük meg az elmúlt hónap örömeit, kihívásait és találkozásait!
Külön hálánkat fejezzük ki a minket segítő háttér csapatért.
Hálát adunk, hogy eszközöd lehettünk a felebaráti szeretet gyakorlásában azokkal, akik megismerték és támogatták céljainkat.
Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk a Szentatyával és add, hogy eljuttathassuk az Ifjúsági Világtalálkozó üzenetét az emberekhez!

És akkor következzen pár érdekesség és a legek! Legrövidebb napi útszakasz: Porto, amikor nulla kilométert tekertek. Illetve egy francia kisvárosban is volt egy háromkilométeres „nap”, amikor a nemzeti ünnep tűzijátéka felgyújtotta a falu határát és a fiúk odakerekeztek megnézni az oltási munkálatokat.

Pont ezt előzte meg a leghosszabb, 183 kilométeres avignon-i nap. Ekkor két szakaszt kénytelenek voltak összevonni, mert nem kaptak szállást az első kiszemelt helyen, így el kellett tekerniük Nézignan-l’Évêque-ig. A bő négyezer kilométer során 12 defektet javítottak és kilenc küllőtörés volt, ebből mindegyik Andris hátsó kerekében.

Az egyik legkellemesebb élményük, ahogy a magyarok segítőkészen fogadták őket szerte Svájcban, és  találkozásuk a francia zarándokokkal az el Camino-n is örökre emlékezetes marad. Itt a megbeszélt találkozási időpontról lemaradtak, de a késésük ellenére szeretettel fogadták és befogadták őket, és még sátrat is kaptak tőlük. Burgos és Leon között a Jóisten egy magyar kamionossal hozta össze őket, aki egyszerűen nem értette, mit keresnek ott a fiúk a világ végén, ahol a madár se jár, és aki aztán egy megható Messenger-üzenetben kívánt további kitartást a zarándokoknak. Sok-sok, a fő turista-útvonalaktól eldugott helyen adódtak még örömteli találkozások. Toulouse-ban például egy misén futottak össze egy ott élő magyar családdal.

Az Ifjúsági Világtalálkozóra való eljutás mellett a Bethesda Gyermekkórháznak felajánlott gyűjtésük is sikerrel zárult, amit a kórház egy szép videóüzenetben is megköszönt. Bár a zarándokok nem voltak biztosak benne, hogy össze tudják gyűjteni a kitűzött 1,2 millió forintos célösszeget, de pozitív tapasztalat volt, hogy végül sokan mögéjük álltak, és az út végéig 1 430 000 forintot ajánlottak fel. Az összeg pedig azóta is folyamatosan nő, hiszen ahogy egyre többen megismerik a tényleg csodálatos teljesítményt, úgy gyűlnek a további adományok is. Legutolsó információnk, hogy már 1,6 millió forinton áll a számláló!

Zarándoklatuknak azonban lettek egyéb hozadékai is. Levente szerint például az, hogy ők egyszerű, átlagos fiatalként is hatással tudtak lenni másokra. Az különösen megindította őket, hogy mindkét célba érkezés (Lisszabon és Pannonhalma) után rengeteg megható üzenetet kaptak, sokan megkönnyezték a fiúk teljesítményét. Megerősítő tapasztalat, hogy kisemberként is hatással vagyunk a világra, és a Jóisten tényleg értékesnek teremtett minket – mondja Levi.

A többezer letekert kilométer monotonitásában mindegyiküknek volt holtpontja és alkalma is magába tekinteni és elgondolkodni azon, miben kell még fejlődnie. Különös élmény volt az El Camino-ba történő becsatlakozásuk, ami aztán egy zarándoklat lett a zarándoklatban. A fiúk itt először a bringásoknak kijelölt utat követték, de időnként váltottak a gyalogosoknak szánt, szebb útvonalakra, ami nem mindennapi nehézségeket okozott, hiszen számtalanszor tolni kellett a kerékpárokat a sziklák között.

A zarándoklat egy kicsit az élet leképeződése és ennek erős jelképe a Cruz de Ferro az el Camino útvonalán. Ez az a hely, ahol egy vaskereszt tövében a zarándokok lerakják az otthonukból magukkal hozott köveket, amiből az évszázadok során egy domb képződött. Egy legenda szerint, amikor a Santiago de Compostela-i katedrálist építették, a zarándokokat arra kérték, hogy egy kővel járuljanak hozzá a munkálatokhoz. A hagyományt követve a zarándokok azóta is a kereszt elé helyezik az otthonukból magukkal hozott követ, amivel jelképesen lelkük terheit is levetik. A fiúk bár számtalan súlyt cipeltek, hiszen felszerelésüket maguk vitték a kerékpárostáskákban, de kő éppenséggel nem volt náluk. Ám Hospital de Órbigo-ban, egy plébániai zarándokszálláson, egy magyar hölgytől, aki a helyet üzemelteti, apró köveket kaptak ajándékba, hogy vigyék el a vaskeresztig. Ezután két nagyon kemény nap következett, széllel, esővel, magas hegygerincekkel. A fiúk az irgalmatlan tekerés közben végig azon gondolkodtak, hogy vajon milyen terhet kellene még letenniük, vagy éppen felvenniük ahhoz, hogy jobb emberré váljanak…

A zarándoklat az ima és elmélkedés aktív formája, amikor magadba nézel, hiszen olyan holtpontokat tapasztalsz meg, amiket a hétköznapokban sosem. Kilépve a komfortzónádból más határokat látsz, tisztábbá válik, miben kell még javulnod életed során – sorolja Csongor az út során kiérlelt gondolatait. Mindannyian úgy látják, az a példa, az a tett, amit ők véghez vittek, kovásszá teheti őket kisebb és tágabb közösségeikben egyaránt. Csongi szerint a zarándoklat során meghívást kaptak egy felelősségteljesebb életre. Ez a felelősségvállalás pedig nemcsak a saját életükre vonatkoztatható. Hiszen, ha nem csinálsz semmit, annak is van súlya, következménye, mert nem megy előre a világ a jó irányba. Ahogy megfogalmazta: „Azzal, hogy mi most letekertük ezt a négyezer kilométert, és felhívtuk a figyelmet a zarándoklat lelkületére, a beteg gyerekek megsegítésére, utunk egy kicsit misszióvá is alakult. Kicsike dolog ez, de talán tudtunk lendületet, reményt adni azoknak, akik megfáradtak a jó szolgálatában. Talán máris picit jobb lett a világ. Megerősítettük, hogy igenis van értelme küzdeni a jóért!”

A zarándoklat abban is segítségükre volt, hogy ki-ki megtalálja, megkeresse a saját karizmáját, feladatát az emberek szolgálatában. Megerősödtek, és kikristályosították a céljaikat. Hogy aztán ezt hogyan érik majd el, az már másodlagos, hiszen széles eszköztár áll rendelkezésükre, amire egy kiváló példa ez a negyvennapos kerékpáros zarándoklat is.-

Az út nemcsak a csapatot is formálta. Ők öten – a három kerékpáros és a kísérőautó egymást váltó két fős stábja – saját bevallásuk szerint is útközben ismerték meg egymást igazán. A zarándoklat során csiszolódtak össze, megismerték egymás gyengeségeit, erősségeit és így váltak csapattá. Ezek az élmények már életük végéig elkísérik őket és hasznukra válnak majd a hétköznapi helyzetekben is.

Olyan, mások számára is értékes tudás és ismeretanyag halmozódott fel náluk, amit szívesen meg is osztanak majd. Ami biztos, hogy Pannonhalmára már több alkalomra, Pécsre a Nagy Lajos Gimnáziumba, Kecskemétre és Budapestre is hívták őket fotós-videós élménybeszámolókra és lelkigyakorlatos műhelymunkára. Visszatérve a kezdeti kérdésre, hogy vajon tényleg útjuk végére értek-e a fiatalok, a válasz inkább az, hogy még csak most járnak az elején. A zarándoklatuk folytatódik – csak már nem kétkeréken.