Dolgozzál! Aztán imádkozzál!

Tóth Donát, Brúnó testvér laikus szempontból nem egy tipikus életutat járt be, de bencés szerzetesi szempontból nagyon is azt. Pannonhalmán érettségizett, továbbtanult a Testnevelési Egyetemen, dolgozott biztonsági őrként, végigjárta az El Camino-t, de mindig vissza-visszatért. Aztán szerzetesruhát öltött és egyszerű fogadalmat tett. Nem véletlen, hogy éppen őt kérdeztük arról, miért és kinek érdemes csatlakozni a júliusi Ora et labora önkéntes napokhoz.

16 évesen jött az első érzet, gondolat. Az érettségi idején már sokaknak el is mondta: szerzetes lesz. Az ezredforduló óta azonban az a gyakorlat, hogy semennyi élettapasztalattal, éppen nagykorúvá vált fiatalokat nem engednek azonnal szerzetesnek állni Pannonhalmán. Donát így kénytelen volt elkezdeni az egyetemet, ami kezdetekben különösen nehéz volt, hiszen érezte az erős hívást, mégis a világban kellett helyt állnia. Utólag hálás ezért a rendi bölcsességért, mert öt év fővárosi lét után sokkal érettebb szándékokkal érkezett vissza.

A civil élet tapasztalata

A világban élés, helytállás sokat hozzáad egy szerzetesi hivatáshoz. A pannonhalmi gimnáziumi négy éve, a vidéki keresztény fiúkollégium az egy óvó-védő burok, a világ apró, különleges szelete. A budapesti mindennapok szintén a világ nem kevésbé érdekes szelete. Donát az egyetemi évek alatt biztonsági őrként, éjszakai rendezvények biztosításában is dolgozott. Kézközelből látta egy világvárosi közeg más szabályok szerinti működését. Amit szembeállított a folyamatos, pannonhalmi önkéntes munkái, segítései tapasztalatával. Mindeközben látta, hogy egy civil élete, egzisztenciája milyen nehézségek, küzdelmek, sokszor anyagi és szakmai kényszerek mentén zajlik. Megértéssel és tisztelettel fordul minden laikus munkatársa felé, tudja, érzi életük szépségeit és nehézségeit is. Egy szerzetes azonban más típusú kihívásokat, terheket vállal. Ha úgy tetszik, élete sok szempontból egyszerűbb – nem kell a lakhatás, megélhetés, rezsiköltségek, infláció és sorolhatnánk, mi minden miatt aggódnia.

Miután beöltözött és megkapta a Brúnó nevet, két év elteltével egyszerű fogadalmat tett, és egyből dolgozni kezdett a gimnáziumban testnevelő tanárként, prefektusként. Nappali tagozaton visszatérni egy egyetem nyüzsgésébe nem akart, ezért elöljárói engedélyezték, hogy esti tagozaton végezhesse el a hittanár-nevelőtanár szakot, amit most fejezett be. Szeptembertől a bencés gimnázium tanári csapatához csatlakozik. A testvéri hivatás a hangsúlyos számára, szeretne így dolgozni a közösségért.

Az elhívás útja

Brúnó több hivatástisztázó lelkigyakorlaton is részt vett, többségéhez 18-35 év közötti férfiak csatlakoztak. Várakozási és keresési folyamatok zajlanak ilyenkor egyszerre az emberekben. Értékes tapasztalat látni egy tinédzser és egy harmincas hivatásbeli kérdései, háttere közötti eltéréseket. Az egyik türelmetlen és unott egyszerre és alig várja, hogy fejest ugorjon a hivatásába. A másik hosszú évek óta állásban dolgozik, miközben vívódik, hogy szerzetes vagy pap legyen, vagy maradjon civil. Brúnó egyik ilyen lelkigyakorlatos ismerőse például csupán azzal a szándékkal érkezett, hogy önmagát jobban megismerje és tisztázza, hol a helye az életben. És aztán szerzetes lett belőle – izgalmas fordulat.

Brúnó testvér pannonhalmi öregdiák és önkéntes mivoltából adódóan alapos ismeretekkel bírt már választott közösségéről. És volt elképzelése arról is, mi a szerzetesség. Ez a kép folyamatosan formálódott, ám a rengeteg rárakódott élettapasztalat azonban nem akadályokat képzett, hanem éppen, hogy kitisztította előtte az ösvényt. Szerepe volt ebben a tisztulásban a mestereknek, barátoknak, példaképeknek, fiataloknak és időseknek egyaránt. Egy idős verbita szerzetestől kapott egy olyan erős mondatot, amit azóta is gyakran eszébe jut. Így hangzott: „Sose felejtsd el, hogy mindegyik ház tűzhelyében lakik egy ördög. De egy monostorban minden téglára jut három!”

Közeledés és változás

 Brúnó szerint Isten vonzásában, a keresése iránti vágyban érvényesült egyfajta ciklikusság. Hivatáskeresése korai éveiben minden Pannonhalmán tölthetett nap, itt szerzett élmény jelentette számára a töltekezés forrását. Volt, hogy emiatt teljesen beszűkült és már csak azt várta, mikor jöhet megint. Istennek ez az idevonzása az utóbbi négy évben, mióta szerzetes, nyilván átalakult. Már nem az a főkérdés, hogy miért akar idejönni, hanem az, hogy miért akar itt maradni. Így alakul a hely maga, a három domb is: ami diákként még Qpac, abból lassan Szent hegy lesz.  A szerzetes, a közösség is változik, annak ellenére, hogy egy bencés egész életét ugyanabban a monostorban éli le.

Brúnónak megtartó erő, hogy a mai napig idealistának tartja magát, aki az „imádkozzál és dolgozzál” szerzetesi ideát tartja elsődlegesnek. A pannonhalmi közösség legnagyobb kihívása – amivel ő is küzd -, hogy a rengeteg feladat mellett mindig jusson elég figyelem Istenre. Most a természet közelségében magányosan eltöltött, csendes ima viszi legközelebb az Úrhoz. A jó munkatapasztalatok, élmények pedig feltöltik, amit bele tud vinni az imádságba.

Az önkéntes napok

Az imádság és munka (ora et labora) kettősségében megtapasztalható Istenkeresés útjára hívja júliusban a pannonhalmi közösség az érdeklődő fiatal férfiakat. Egy tíz évvel ezelőtt már kipróbált alkalmat töltenek meg ismét tartalommal. A tíznapos elvonulás szerkezetét az imádság és a munka keretezi. Az imával megkezdett napot kétkezi munka követi. A délután a beszélgetések, szent olvasmányok, imádságok időszaka. És hogy miért éppen fizikai munka a gyógynövénykertben? Talán a levendulaaratás egy olyan emblematikus tevékenység, ami sokat megmutat Pannonhalma arcából. Másrészt a szerzetesi hagyományban a fizikai munka a mai napig jelen van. Reményeik szerint ezzel a közösségi programmal meg tudnak szólítani és hivatást fakasztani olyan fiatalban, akit az önkéntesség, a kertészet, az egyszerű kétkezi munka is érdekel. Tulajdonképpen egy gyakorlatias bevezetés lesz ez a szerzetesi mindennapokba, aminek szerves része a párbeszéd, a megosztások rutinja.

Brúnó úgy emlékszik, hogy a fiatal bencéseken túl a kortárs hivatáskeresőkkel folytatott beszélgetésektől kapta a legtöbbet. Egy oldott, őszinte légkörben a többi kereső társasága hasznos, mert segíthet rávilágítani azokra a torzulásokra, elakadásokra, amelyek akadályoznak a hivatásom meglátásában. Sokszor azokban rejtezik a legnagyobb fal és gátlás, akik a legnehezebb érzésekkel érkeznek, valami feszül bennük és szinte görcsösen dolgozni akarnak a megoldáson. És éppen emiatt nem tudják kifejezni kérdéseiket és „megmaradnak a felszínen”. Sokat tud segíteni, ha vannak olyan résztvevők, akik komolyak és nyitottak egyszerre. Őszinteségük, bekapcsolódásuk bátorít másokat arra, hogy oldottabbak legyenek egy-egy gyakorlatban. A vezetők pedig ezekre a rezgésekre ráérezve értőn mediálják, terelik ezeket az alkalmakat. Brúnó testvér a résztvevők közvetlen munkatársa lesz a délelőttök folyamán és bízik abban, hogy már a levendulaaratás közben jó beszélgetések alakulhatnak ki.

A szellemi hivatás és keresés mellett ugyanis még jelölti és novíciusi évei meghatározó tapasztalata lett számára a gyógynövénykertben végzett kétkezi munka. A munkatársak közössége, a kert varázsa, az egyszerű fizikai munka mind egyszerre hatott rá. És bár a szerzetesi alapvetően egy szellemi közösség, ő ragaszkodik ahhoz, hogy nagyobb óraszámban és a tanítási szünetekben is dolgozhasson a kertben. Az újabb diploma megvédése után idén nyáron visszatér ide. Egyrészt kikapcsolódás neki, másrészt visszaad valamit az eredeti szerzetesi élet gyakorlatából, hivatásából, hiszen a testet és a lelket is táplálja, kikapcsolja.

Egy bencés szerzetesnek egy életre szóló kihívás az ora et labora közötti egyensúly megtalálása és Isten szüntelen keresése. Ami egy végtelen horizont, soha nem mondhatja valaki, hogy megérkeztem és megtaláltam!

Jelentkezés az Önkéntes Napokra