A testvéregyházak lelkipásztoraival közösen tartott ökumenikus bűnbánati liturgiát a pannonhalmi bencés szerzetesközösség Hamvazószerdán, 2025. március 5-én. „A hamu az Ószövetségben, miként az elégetett borjú hamuja is példázza, a bűnbánat és a felelősséggel való szembenézés jele volt. A hamu az élet mulandóságára emlékeztet” – mondta Hortobágyi T. Cirill főapát a vesperás kezdetén.  Cirill atya a Tiszáninneni Református egyházkerület püspökével, Barna Sándorral együtt celebrálta a liturgiát.

A testvéregyházak lelkipásztoraival, katolikus testvéreinkkel és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival telt meg a pannonhalmi Szent Márton-bazilika március 5-én, Hamvazószerdán. Az ökumenikus liturgiára egybegyűltekhez ezekkel a szavakkal fordult Cirill atya: „A hamu a bűnbeesés, az Istentől való elszakadás és a halál hatalmának a jele. Sötét mementó: »Por vagy és porba térsz vissza.« Hála legyen Istennek, aki Krisztus keresztjében új jelentést ad a halálnak.” Majd hozzátette: „Krisztus az Úr, aki elvette a világ bűnét, aki alászállt a halálba, akit Isten új életre keltett. A böjt, a szenvedés idejének kezdetén a húsvét hajnalának örömteli világossága ragyogjon fel bennünk! Bűnbánattal és megtéréssel vessük reményünket Krisztus megváltó feltámadásába.”

A főapát után Barna Sándor református lelkész így folytatta: „Az ószövetség embere hamut szórt saját fejére, hogy a jel segítségével elmondja mennyire megtört, mennyire bánja bűneit és bűnbánata mennyire őszinte. Különböző helyekről gyűltünk össze, különböző bűnbánó gondolatokkal és érzésekkel, és bánatunk nem csak saját bűneink tudatából fakad, hanem abból is, hogy átéljük elődeinkkel együtt, mennyire hozzájárultunk mi is felekezeteink, közösségeink és az egy Krisztus-test, az egyetlen Egyház megosztottságához.” Ahogy azt a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke mondta, összegyűltünk, hogy együtt valljuk meg bűneink, közösen vállaljuk a tanúságtételt és az elkötelezettséget, és hogy közösen adjunk hálát Isten irgalmáért.

Az imaóra himnuszának eléneklése és a zsoltározás után Barna Sándor hirdetett igét Lukács evangéliuma ezen részlete alapján:

„Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, és távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni! Ő ezt mondta nekik, menjetek és mondjátok meg annak a rókának: „Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésem. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell mennem, mert nem veszhet el a próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! Íme, elhagyatott lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön! ”(Lk 13,31-35)

Ahogy arra Barna Sándor rámutatott, az evangéliumban három szívbe tekinthetünk be. Heródesébe, aki meg akarja ölni Jézust. Jézuséba, aki meg akarja óvni és szeretné összegyűjteni gyermekeit, és Jeruzsálem népének akaratába, akik megtagadják Jézust.

Heródes számára Jézus veszélyt jelentett, mert arról beszélt, hogy „én vagyok az út a mennyei Atyához.” A megváltás gondolata azonban eretnek volt számára. Ráadásul Jézust sokan szerették, míg mások gyűlölték, és amikor két pólus alakul ki, az veszélyezteti a rendet. Heródes ezért „bajkeverőnek” tartotta. „Hogyha egyesek ma elutasítják az Úrjézust, vagy gyűlölik őt vagy követőit, ugyanezen okok miatt. Olyan világban élünk, ahol az emberek azt akarják, hogy Isten szolgálja őket. Én leadom a rendelésem, mint egy gyorsétteremben, és aztán megyek tovább a magam útjára. Az a gondolat, hogy az Úrjézus király az életünk felett, ez talán ellenérzéseket kelthet.”

Mint mondta, az emberek azt sem akarják, hogy szembesítsék őket helytelen tetteikkel. „Ha ezt teszed bigott vagy, gyűlöletbeszéd, amit te teszel. Az emberek azt szeretik, ha azt mondják nekik: ti nagyszerűek vagytok, ti csodálatosak vagytok.” Arra is rámutatott, hogy a mai világ szűklátókörűségnek tartja azt a felfogást, hogy Jézus az egyetlen út a mennybe. Inkább azt hallanák, hogy mindenkinek igaza van.

Jézus szavaiból – mondjátok meg annak a rókának – kitűnik, hogy Heródest egy látszatkirálynak tartotta. „Ez egy látletet rólunk, hogy az életünk olyan, mint a látszat.” Mint, amikor a kéményből kiszáll a füst egy ideig látszik aztán eltűnik – világított rá. „Hamvazószerda ezzel a komor gondolattal talál meg minket: porból vagy és porrá leszel. Olyan jó, hogy Jézus folytatja tovább az ő mondatát, hogy én tovább megyek, mert én tudom az utam, az Atyától vettem és mindvégig engedelmes leszek. És így ezen az úton, majd a végén, az élet és a fény felajánlja magát a sötétségnek és a halálnak.”

Majd folytatta: „Mostani életünkre nézve nagy vigasztalás, hogy a mi időnk is Isten kezében van, akinek terve és célja van életünkkel. Ha ebbe én úgy bele tudok simulni, mint Jézus az Atya tervébe, akkor ugyanezt a biztonságot, békességet kapom meg, bármi is veszélyeztesse az életemet.”

Jézus szívében pedig féltő szeretet van – hangsúlyozta a lelkész. Azt üzeni, hogy Isten nem haragszik rád, feléd nyújtja kezét. „Ha úgy gondolod, túl messzire mentél, ha úgy gondolod, hogy az élet Ura soha nem fogadhat be téged, akkor tévedsz! Jézus kész átölelni. Lehet, hogy nem ért egyet mindennel az életedben, minden döntéseddel, de segíteni akar, hogy a teljesség, az élet és a gyógyulás irányába haladj. Ez Jézus akarata.”

A tömeg, a jeruzsálemiek azonban megtagadták Jézust. Ahogy arra Barna Sándor felhívta a figyelmet, bár Isten mindent megtehet, de megadja nekünk azt a szabadságot, hogy odaforduljunk felé, vagy elforduljunk tőle. „Az üzenet világos, döntenünk kell, hogy megengedjük-e Jézusnak, hogy megmentsen minket, vagy Heródes útját választjuk, a jeruzsálemiekét és elutasítjuk Őt. Én úgy gondolom, hogy aki hozzá fordul, azt semmiképp se küldi el magától. Senki nem lesz, aki azt mondja: én odamentem az Istenhez, hinni akartam, de ő elküldött engem.”

Igehirdetése végén azt hangsúlyozta, hogy ismerjük fel Krisztus nagyságát, aki eljött és vállalata az utat, az Atya tervét, hogy minket megváltson, hogy ezt a drága árat megfizesse. „Most, amikor böjtben elkísérjük Őt a keresztútján, megérkezünk húsvét, az élet üzenetéig csodálkozzunk rá ismét az Ő nagyságára, megváltó szeretetére, hogy megerősödjen benne való hitünk. Hogy meghalljuk Tőle, hogy »megbocsátottak a Te vétkeid.« Nem kell meghalnod értük, és nem kell élned benne.”

Végül arra bátorította az egybegyűlteket, hogy a böjtben vizsgálják meg saját szívüket, elméjüket és döntsék el, hogyan válaszolnak Jézusnak.

A homília után megáldották a hamut, amellyel előbb Barna Sándor püspök és Cirill főapát hintette meg egymás fejét kereszt alakban, majd a társegyházak lelkipásztorai, a szerzetesközösség és az egybegyűltek is fogadták a hamu jelét. A hamvazás rítusa közben felhangzó zsoltárra a közösség minden alkalommal így felelt: „Könyörülj rajtam uram Istenem és hallgasd meg könyörgésemet.”

A 2025. március 5-i alkalom volt az hatodik, hogy a Pannonhalmi Főapátság ökumenikus bűnbánati liturgiát tartott. Az ökumenikus szellemiség ápolása a pannonhalmi szerzetesközösség számára az idők kihívása mellett pápai küldetés is egyben. Szent II. János Pál pápa 1996-ban a Szent Márton-bazilikában ezt kérte a bencés testvérektől: „A mindennapi szolgálat során mozdítsátok elő a keresztények egységét, párbeszédre lépve mindenkivel.” A küldetésben Ferenc pápa többször is megerősítette a szerzetesközösséget. 2021-ben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, majd 2023-ban, második magyarországi látogatásakor a Pannonhalmi Főapátságot nagy lelki emlékműnek, az imádság helyének és a testvériség hídjának nevezte. A Szentatya az ökumenikus szellemiség ápolásának továbbvitelére buzdította a közösséget akkor is, amikor 2025. január 27-én magánaudiencián fogadta Cirill főapátot és a szerzetesközösség képviselőit.

Fotók: Hajdú D. András / Pannonhalmi Főapátság