Ne féljünk tovább járni azon a gyermekvédelmi úton, amit Ferenc pápa jelölt ki számunkra! Összefoglalva ez volt a legfontosabb üzenete annak a közel másfélórás Budapesten tartott előadásnak és beszélgetésnek, aminek vendége Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt.

Egy kicsit haza is érkezett Cirill atya, amikor a Cafe Francesco helyiségében megtartotta a Gyerekasztal-Gyerekvédelem című előadását. Az online is visszanézhető előadásokat szervező Franciscus Alapítvány ugyanis a főapátsági fenntartású Ward Mária Gimnázium épületében rendezte be ízléses, de szerény kis kávézó-étkezőjét. A pasztellzöld falakon Ferenc pápa profilja és bölcs gondolatai köszöntenek, az üzletet keresztény, nonprofit alapon, önkéntesek a helyi eladás forgalmából és adományokból működtetik. A kávé kiemelkedően finom, a péksütemények nemkülönben, a hely csendes, ideális egy kis behúzódásra, elmélyült beszélgetésre, „tuci-tuci” zene sem zavarja a betérőket. Végre ismét van a pesti belvárosban egy részben bencés kötődésű közösségi tér, találkozási pont, híd a civil világ és az egyház között.

Rónaszéki János atya, káplán, alapítványi alapító felvezetőjében elmondta, hogy itt tabuk nélkül beszélgethetünk fontos témákról, mint amilyen például a gyermekvédelem. Nem volt kérdés tehát a téma iránt elkötelezett pannonhalmi főapát meghívása. De ebben a hónapban várják még Erdő Péter bíborost is egy nem kevésbé nehéz kérdésről, az intézményesített egyház létjogosultságáról előadást tartani és beszélgetni. Ha visszanézzük az alapítvány Youtube-csatornáján megőrzött beszélgetéseket, akkor ott igazi, tartalmi gyöngyszemeket találhatunk az elmúlt egy év terméséből.

Cirill atya előadása elején emlékeztetett arra, hogy a gyermekvédelem a néhai Ferenc pápa küldetésének szerves része, a mi feladatunk pedig, hogy evangéliumi válaszokat találjunk rá. Előadásában a személyes tapasztalatai mellett tényeket, gondolatokat és következtetéseket osztott meg. Sajnos az egyházi személyek kiskorúak ellen elkövetett bántalmazása, visszaélése változatlanul időszerű kérdés, alig néhány hetes a legfrissebb egyházmegyei hír.

A főapát a téma nemzetközi kitekintését is megadta. Példaként említette Ferenc 2024 őszi, belgiumi útját, amikor Fülöp király és De Croo miniszterelnök kritikát fogalmazott meg, miszerint nagyon sok időbe telt, amíg az áldozatok kiáltásai meghallgatásra találtak, ezért az egyházba vetett bizalom súlyosan sérült. Nem elegendőek csupán a beismerő szavak, konkrét lépésekre van szükség. A legutóbbi püspöki szinóduson (2024. október 1.) pedig bocsánatkérés történt az Egyház „hét főbűnéért”.

A szexuális bántalmazásokért – S. O’Malley

A békével szembeni bűnökért – O. Gracias,

A teremtésvédelem elmulasztása és a kolonializmus miatt – M. Czerny

A keresztények egysége ellen elkövetett bűnökért – V. Fernandez

A nők méltósága ellen követett bűnökért – K. Farrell

A szegényekkel, a menekültekkel szembeni közömbösségért – C. Lopez

A hatalommal való visszaélésekért, a meghallgatás hiányáért – C. Schönborn kért bocsánatot a világegyház híveitől.

A téma aktualitását és a róla való gondolkodás érzékenységét jelzi, hogy Erdő Péter bíboros-érsek pápajelöltsége kapcsán is megfogalmazódtak ilyen irányú kritikák, számtalan mérvadó külföldi portál foglalkozott a magyar egyházvezető érintettségével. Cirill főapát osztja azt a meglátást, hogy a legsúlyosabb következmény a katolikus egyház hitelességének sérülése, ami pedig a legfőbb érték lenne. Idézte Diósi Dávidot, a Babes-Bolyai Tudományegyetem teológia karának dékánját, aki a két legutóbbi pápától, Benedektől és Ferenctől szabadon idézve az idei tanévnyitón azt mondta, hogy az egyház korunkhoz illesztett lelkipásztori stratégiája a következő: „Az egyház nem térít, nem toboroz, hanem vonz!” A bántalmazás pedig ezt a vonzást és végső soron az evangelizációt hátráltatja.

Maradva a nemzetközi példáknál Cirill főapát felidézte Josh Saphiro pennsylvanniai főállamügyész 2018-as jelentését, amely három amerikai egyházmegye félmillió oldalnyi belső dokumentumának átvizsgálása eredményeit összegezte. A másfél éven át tartó, 70 évre visszatekintő kutakodás során – az iratanyag módszeres vizsgálatán túl – meghallgattak többtucatnyi tanút és sok felszentelt egyházit. Több mint 300 katolikus pap elkövetőt és több mint 1000 kiskorú áldozatot azonosítottak, amiről a sajtó is részletesen beszámolt.

Egy másik nagyléptékű, ezúttal egy egész országot érintő jelentés a német püspökkarhoz kötődik. A szintén 2018-ban publikált tanulmányt nyilvánosságra hozták és mai is számtalan felületen elérhető. Cirill főapát a vizsgálódás fő mutatóit ismertette, amely szerint 68 évre visszatekintve (1946-2014) mind a 27 német egyházmegyét lefedve, 38 ezer, sokszor titkos, elzárt levéltári dokumentumot néztek át. A jelentésben 1670 katolikus pap elkövetőről és 3677 kiskorú áldozatról írnak. A főapát két fontos megállapítást is idézett a tanulmányból. Az egyik szerint az egyház reakciója sok esetben nem volt adekvát ezekben az ügyekben, azaz nem a probléma súlyának megfelelően reagált.  A másik szerint pedig az ügykezelések során intézmény és a vádlott védelme fontosabb volt, mint az áldozatoké.

Döbbenetes számok és fájó mondatok, de az országos kiterjesztésű feltárások célja, nem az, hogy a múlt ijesztő tettein rágódjunk. A múltfeltárás a jövő miatt fontos: a ránk váró orvoslás, a megoldás kényszere miatt – hívta fel a figyelmet a bencés rend legfőbb elöljárója. Nem csupán az egyes egyháziak magatartási hibájáról van szó ugyanis, hanem a katolikus egyház sajátos struktúrájáról, hierarchikus szervezetéről, amely kockázati tényezője a kiskorúak zaklatásának és nehezíti a megelőzést. Az egyháziak ugyanis a megszentelt életük okán olyan tiszteletre méltó személyek, akik iránt sokszor feltétlen tisztelettel és elfogadással viszonyul a környezetük és éppen emiatt sokkal nagyobb lehetőségük van a bűnre, így természetesen a felelősségük is sokkal nagyobb. Látni és érteni kell, hogy a bántalmazás hatalomból, öncélú tekintélytiszteletből fakadó abúzus: annak kihasználása, hogy a pap, a szerzetes, a nővér (és a tanár, az edző stb.) kikezdhetetlenül védett pozícióban van. Ezért nem hisznek a gyerekeknek a szülők, a felnőttek, s a gyermekek jelzéseit átlagban 7-8-szor utasítják el, mire végre lépni mernek. Ezért bélyegzik meg azokat, akik a „feddhetetlen papot, szerzetest hozzák hírbe”. A rizikófaktorok ellensúlyozásához tehát konkrét változtatások szükségesek – ez az országjelentések másik nagy tanulsága.

Cirill főapát feltette a jogos kérdést, miszerint korunk paradigmáit, érzékenységünket szabad-e, lehet-e visszavetíteni akár 70 évre? Szabad-e arról a korszakról ítéletet mondanunk? Nem az a kérdés természetesen, hogy az abúzus, ne lett volna az, ami. Ám sem a tudomány, sem a gyakorlat, sem a pszichológia nem tartott ott, ahol ma. A Magyarországon jó évtizede megkezdett érzékenyítés és érzékennyé válás folyamatának is még az elején járunk. Sokan azt gondolják, hogy a gyermekbántalmazás esetei a pedofília, a szexuális aktusra kényszerítés, a testi erőszak. A bántalmazás azonban ennél sokkal több és árnyaltabb módon megvalósuló cselekedet. Lehet verbális abúzus, manipuláció, hatalommal való visszaélés, határátlépés, toxikus légkör kialakítása. Mindegyik egyfajta lelki abúzus, amely a hatalomérvényesítésen és kiszolgáltatottságon alapszik, így kizárólag a kezdeményező felnőtt felelőssége. Az egyházi vizsgáló bizottságok ma már Ferenc pápa „Vos estis lux mundi” motu propriója (Róma, 2023) és a Hittani Kongregáció Vademecum címet viselő dokumentumának (Róma 2020) irányelvei alapján végzik ezen esetek feltárását, a szerzetesrendek és egyházmegyék külön bejelentő felületeket működtetnek.

Cirill főapát a nemzetközi tanulságok lezárásaként idézte a jezsuita Hans Zollner (a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának egykori igazgatója) figyelmeztetését: „Azon országok (egyházmegye) számára, ahol az egyházat még nem hurcolta meg a média, ez az egyszerű üzenetünk: ismerjék fel a lappangó problémákat, és most kezdjenek el változtatni!”

Egy másik fontos változtatás is – ami már inkább módszertani jellegű – elindult időközben. Az egyházi személyek képzése, nevelése során ma már kiemelt jelentőségű a jelöltek pszicho-szexuális fejlődésének nyomon követése. Az elöljárók felismerték, hogy egy mai 18 éves fiatal jóval ritkábban alkalmas a papi hivatásra, mint a 30 évvel ezelőttiek. A novíciusok, novíciák szexuál-pedagógiai oktatásban is részesülnek, amely során kifejezetten figyelik az ún. klerikális személyiségtípusúakat, ami egy nárcisztikus személyiségstruktúrát jelent. Nem kizáró ok, ha valaki ilyen, de fejlesztésére fokozottan ügyelni kell, hiszen egy pap, egy szerzetes a nyilvánosság előtt áll, a közösségek fontos embere, akinek sok irányból kell támogatást kapnia.

A főapát természetesen a három, Pannonhalmát érintő gyermekbántalmazási esetre is kitért. Elmondta, hogy bár mindegyik különböző volt, de vannak pontosan azonosítható, közös vonások, rizikófaktorok is, amelyek őszinte feltárása segítette a Főapátság fenntartásában működő iskolahálózat gyermekvédelmi protokolljainak kialakítását.

A feltárt esetekben az elkövetők az érzelmi és/vagy testi befolyásgyakorlás mellett minden esetben spirituális befolyást vagy hatalmat is gyakoroltak a kiskorúak felett. A szervezet belátta, hogy szükséges az önkontroll segítése, a minél átláthatóbb viszonyok megteremtése (iskolában, kollégiumban, szemináriumban) és az ellenőrzés és ellenőrizhetőség kritériumainak felállítása. Egy kiskorú tapasztalatlan, nem tudja, nem tudhatja pontosan, miről van szó, éppen milyen helyzetbe keveredett. Őket tehát tanítani kell arra, hogy milyen a jogtalan, a bántalmazó közeledés. Olyan légkört kell kialakítani az iskolában, amely intézményesíti és könnyeddé teszi a jelzés lehetőségét. A gyerekeket pedig tanítani kell ennek módozataira, át kell mennie a szervezeti kultúrába annak, hogy egy gyerek mindenhol, minden körülmények között merje jelezni, még azt is, ha a valamiben nem biztos, ha dilemmába kerül. Inkább mondja ki, és elmagyarázzák neki a helyzetet, minthogy sérüljön a gyermek.

Sajnos nem tagadható el, hogy még mindig félelmek élnek a feltárással kapcsolatban, amelynek számos aspektusát megtapasztalta Cirill atya. Lelkipásztorként, tanárként, egyházi vezetőként és intézményfenntartóként a probléma eltérő szintjeire van ugyanis rálátása. Az egyik közkeletű hivatkozás az, hogy minden egyes bántalmazási üggyel tovább gyengítjük a szervezetet, gyengítjük az egyházat, ezért igyekezzünk „családon belül” rendezni a helyzetet, ami a legrosszabb forgatókönyv. A főapát a feltárások és az áttetsző eljárások során teljes mértékben pozitív személyes tapasztalatokat gyűjtött. Ahogy a Telexen megjelent nagy írásában is megfogalmazta: „Meg kellett értenem, hogy a nyilvánosság nekünk nem ellenségünk, hanem partnerünk a feltárások folyamatában. Ám viselnünk kell, hogy a sajtó, a közösségi média időnként aránytalanul felerősíti a negatívumokat. Mégis vállalnunk kell ezt, éppen a közösségeink – hívők, diákok, szülők – iránti felelősségből. Megerősítő tapasztalat, hogy a Pannonhalmi Főapátság egyik ügyfeltárása sem okozott bizalomvesztést, épp ellenkezőleg. A szülők nem vitték el iskoláinkból a gyerekeiket, mert azt tapasztalták, hogy nem titkoltuk el a problémát, szembenéztünk vele, és a megoldáson dolgoztunk. Hát nem éppen ez minden tanulási folyamat lényege? Merni meglátni a problémát, hogy aztán megbirkózhassunk vele.”

A Café Francescoban tartott előadását az egy éve megalakult és működő Gyerekasztal Munkacsoport részletes ismertetésével zárta a főapát. A végén tucatnyi kérdés is érkezett Cirill atyához, aki mindegyikre részletes választ adott.