Megújult a bencés rendház Kőszegen

A turistákat és az oktatást egyszerre szolgálja a 340 éves épület

Másfél milliárd forintos állami támogatás segítségével újult meg a Főapátság rendháza Kőszegen. A 340 éves épület szállodaként üzemel a jövőben, ahol a turisták mellett a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete – iASK vendégprofesszorai, hallgatói és kutatói is megszállhatnak. A közösségi tereket pedig oktatási célokra – előadások, konferenciák megtartására – használják majd. A Benedict Hotel nevet kapott létesítményt szeptember 7-én, hétfőn Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg.

A kőszegi rendházat 1677-1680 között az olasz származású, lékai építőmester Pietro Orsolini tervei alapján építették. Történetét a megújult épület avató ünnepségén Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát idézte fel. Emlékeztetett, hogy még Pázmány Péter kérte fel a jezsuitákat, hogy Kőszegen alapítsák meg a rendházat és szervezzék meg az oktatást. Majd száz évig működtették ezt a gimnáziummal együtt, majd távozásuk után előbb a piaristák, 1815-ben pedig a bencések vették át. Az államosítás után lakásokat alakítottak ki az épületben, majd néhány évig a Kőszegi Járási Tanács székhelye volt. Végül a Magyar Bencés Kongregáció 1990-ben kapta vissza a rendházat.

A Pannonhalmi Főapátságnak régi vágya volt, hogy felújítsa az erősen leromlott állapotú épületet. Végül erre a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) és a Kormány által indított Kreatív Város – Fenntartható Vidék program adta meg a lehetőséget. A majd másfél milliárd forintos állami támogatás segítségével két év alatt kívül-belül megújult a műemléki épület. Amellett, hogy a rendház a jövőben – Benedict Hotel Kőszeg néven – szállodaként üzemel, megtartotta eredeti funkcióját is, vagyis, hogy az oktatást szolgálja. A turisták mellett állandó szállást biztosít a városba érkező vendégoktatóknak, kutatóknak és hallgatóknak. A közösségi terekben pedig előadásokat, konferenciákat is lehet szervezni.

 

Az ünnepségen Soltész Miklós kifejtette, hogy a jövőbe vetett óriási bizalom és békés lelkület kellett ahhoz, hogy 340 éve a jezsuita szerzetesek a török hódoltság idején felépítsék a rendházat. Mint mondta ezt a piarista és a bencés szerzetesek is folytatták. A felújított rendház az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a közösséget szolgálja és a keresztény békességet sugározza.

A rendházat az egykori pannonhalmi bencés diák, Gutowski Róbert tervei alapján újították fel. Összesen több mint 1100 négyzetmétert építettek át. A szobakialakításokon túl megújult egyebek mellett a teljes homlokzat és a kertek is, valamint a melléképületben megnyílt a pannonhalmi Apátsági Kávéház, a Pausa kistestvére is, a Pausetta. A rekonstrukciókor arra is ügyeltek, hogy a modernitás mellett megőrizzék a műemléki értékeket és a hely szellemiségét. Az egykori imateremből kialakított rendezvényteremből egyenesen a szomszédos Szent Jakab-templomba látni.