Az ezeréves Montserrati Apátságban (Abadia de Montserrat) Katalónia szívében gyűlt össze a 19 bencés kongregáció vezető apátja. A vadregényesen gyönyörű helyszín biztosította az eszmecsere, a tapasztalatok megosztásának lehetőségét. Hortobágyi T. Cirill főapát a tanácskozás tapasztalatait osztotta meg.

A prézes apátok mindannyian nagyon eltérő kulturális közegből érkeztek az ezerméteres magasságban található idén ezeréves monostorba. A bencések mindig is szerettek hegyre építkezni, de ma leginkább a bencés spiritualitás jelenti a közös keretet és nem egyfajta egységes szolgálat. A kongregációkhoz tartozó monostorok ugyanis a helyi egyházba, a helyi társadalomba vannak beágyazva, szolgálataikat ott végzik. Érthető, hogy egy vietnámi és egy észak-európai monostor sokban különbözik. Vannak olyan monostorok, amelyek a közoktatásban, míg mások a gazdaságfejlesztésben visznek komoly szerepet. Az 1930-as években, Afrikában megindult bencés missziók például ipari létesítményeket, malmokat, ásványvíz palackozókat építettek. Ázsiában sok helyütt konferenciaközpontot és iskolákat alapítottak.

Cirill főapát számára az idei találkozó kiemelkedő pillanata volt Fehérváry Jákó rektori bemutatkozása, aki idén szeptembertől vezeti a bencés konföderáció egyetlen központi intézményét, a Szent Anzelm Pápai Egyetemet. A jó nevű intézménybe a tehetséges fiatalokat küldik tanulni a filozófia, teológia és liturgika karokra. A Szent Anzelm Rómában az egyetlen monasztikus szerzetes közösség által fenntartott pápai rangú egyetem, ahol célkitűzés a monasztikus élettapasztalatot belevinni a teológia tanításába. Ez a megközelítés az úgynevezett szapienciális, bölcsességi teológia; Canterbury Szent Anzelm megfogalmazásában: „A hit, ami keresi a megértést”. Jákó atya a Szent Anzelm egyetemen tanult, 2008-ban liturgikából doktorált, az elmúlt öt évben a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát irányította. Az egész világon a Szent Anzelm Egyetemen 1961-ben létrehozott liturgikus intézet az egyedüli, amelyik pápai rangot és jogot kapott és jogosult a pápa nevében az SL.L. és doktori (SL.D.) fokozat kibocsátására. Itt felsőfokú végzettséget és doktorátust szerezni tehát komoly rangot jelent. A Vatikán ilyenformán a bencésekre bízta a liturgia professzionális művelését, tanítását és akadémikus szinten való képviseletét. Máshol is foglalkoznak természetesen liturgikával, de pápai liturgikus intézet rangja csak ennek az intézetnek van. Külön megtiszteltetés és büszkeség, hogy egy a pannonhalmi közösséghez tartozó, magyar rendtárs lett az intézmény rektora.

Az egyetemen túli általánosabb témákat is átbeszélték az elöljáró apátok, mint például az európai kis létszámú közösségek támogatását. Főleg Nyugat-Európában éles kérdés ez, amikor nagyon lecsökken egy monostor szerzeteseinek a száma, akkor előbb-utóbb föl kell számolni a monostort. De hogyan tudja, hogyan lehet méltón kimondani azt, hogy beteljesítette a küldetését? Mik ennek az elvei, a gyakorlata, hogyan kell végrehajtani egy monostor felszámolását? Nincs szabályozás arra, hogyan támogassuk azokat a nagyon öreg szerzeteseket, akik már látják, tudják, hogy nem lesz utánpótlásuk. Aztán érdekes tapasztalat volt látni, hogy van 13 olyan monostor az egész világon, amelyik nem tartozik egyik kongregációhoz se. Németországtól kezdve Afrikáig találhatunk ilyen, a konföderációhoz tartozó monostorokat. Nekik az abbas primas, Jeremias Schröder az elöljárójuk, aki kidolgozott egy szabályzatot, hogy mit jelent az ő prézesi tevékenysége ezeknél a monostoroknál, ami egy jó minta más kongregációknak, közöttük nekünk is. A magyar kongregáció ugyanis, bár 1500-ban jött létre, de a sajátos történelmi fejlődés miatt, a XIX. sz. elejétől centralizált renddé váltunk. Az egyes apátságok, a gimnáziumok melletti rendházak Pannonhalma függő házaiként működtek. Most már más a helyzet, mert Tihany, és Győr már önálló és előbb utóbb Bakonybél is önálló monostor lesz, így a prézes apátnak más a felelőssége, más a lehetősége is.

Évről-évre szóba kerül a konföderáció küldetése a világban, amit úgy lehet megközelíteni, hogy az egyes monostorok a kor, az egyház és a társadalom igényeire próbálnak megfelelő válaszokat adni. Nagyvárosokban inkább lelkipásztori szolgálattal, oktatással. Vidéken gazdálkodással, lelki gyakorlatos házakkal. Máshol a csönd, a visszavonulás, a reflexió helyeivel. A női közösségek között vannak olyan ún. pápai klauzúrás közösségek, akik szinte szemlélődő életmódot élnek. Mindezekből érzékelhető, hogy a bencés hagyományt nem lehet a szolgálatok oldaláról jól megfogalmazni. A montserrat-i bencések – akik vendégül is látták a szinódust -, idén ünneplik ezeréves évfordulójukat és erre az alkalomra megfogalmaztak egy nagyon okos irányelvet. Így hangzik: Ora et lege et labora – azaz: imádkozzál-olvassál-dolgozzál, et rege te ipsum in communitate! – és építsd fel magad egy közösségben! Az imádság – munka – önművelés harmóniájában és ugyanakkor közösségben is élni. Cirill főapát szerint ez olyan üzenet, amely nemcsak a bencéseknek, hanem egy munkahelyen, egy családban is követhető: dolgozz a magad gazdagodásán, a személyiséged fejlődésén, de ne a többieknek a rovására, hanem egy közösségben velük együtt, őket is támogatva, őbelőlük is gazdagodva meg őket is gazdagítva.

Fontos kérdésként érintették az apátok a Ferenc pápa által megkezdett szinodalitás folyamatát is, amely része a nagy megújulási mozgalomnak. A monostorok érzékenyen reagálnak az egyház aktuális helyzetére és alapvetően minden monostor szinodálisan működik, mert vannak testületeik, amelyeknek joguk van meghatározni, hogyan történjen az irányítás, a stratégia, a működés. A szinodalitás egyik lényege, hogy a kérdésekre, a felmerült problémákra közösen keressük a választ, ami szintén evidencia egy bencés szerzetes közösségben. Hogyha nem így működik, akkor azt deviáns folyamatként kell értékelni.

Ma már világos mindegyik kongregáció vezetője előtt, hogy a bencés rend tőkesúlya a harmadik világba tevődött át: Afrika, Fülöp-szigetek, Vietnam, India. Európa perifériává vált ilyen szempontból és a fő kihívás, hogyan lehet-e (szükséges-e) integrálni a harmadik világbeli szerzeteseket az európai monostorokba? Nem egyszerű ugyanis a helyzet sem az érkezőknek, sem a befogadóknak.  Mert aki jön, annak először a közösségbe kell beilleszkedni, és a küldetését nem egyedül, a saját módján kell teljesítenie, hanem az adott közösségbe épülve, aminek megvannak nehézségei. A bajorországi prézes apát őszintén elmondta, hogy szívesen fogadnának ők testvéreket Afrikából, de hozzájuk még egy északnémet se tud beilleszkedni, mert ők bajorok, akik bajorul beszélnek és bajor ételeket esznek. Egy afrikainak bajorrá kellene válni, nemcsak egyszerűen németül megtanulni – és ez már keményebb dió. Azért nem teljesen lehetetlen küldetés, van jó példa: az egyik osztrák monostorban, Innsbruck közelében egy afrikai, tanzániai testvér kiválóan jól beilleszkedett és nagyon szépen működik a közösségben.