Párbeszéd a keresztény egységért – Nemzetközi ökumenikus konferencia Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság immár ötödik alkalommal rendezte meg nemzetközi ökumenikus konferenciáját 2025. szeptember 26-27-én. A szimpóziumon a katolikus, evangélikus és a református egyházak világszintű vezetői tartottak előadást. A konferencián a monostor idei éves tematikájához, a „kert” fogalmához egyháztani, liturgikus, monasztikus és eszkatológiai irányokból közelítettek.

A házigazda pannonhalmi bencés szerzetesközösség nevében Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntötte az „Olyanná teszi pusztaságát, mint az Úr kertje” címet viselő konferencia résztvevőit. „Napjainkra az, amit ősbűnnek nevezünk, a klímaváltozásban, az ökológiai egyensúly megbomlásában, a faji és vallási háborúkban, a migrációra adott reakciókban, a politikai kiéleződésben, a társadalmi ellentétben és ellenségeskedésben szinte már a végletekig fokozódott” – fogalmazott a főapát. Mint mondta, nincs olyan kisebb-nagyobb közösség, mely ne tapasztalná meg hatását és következményét.

Hangsúlyozta, hogy ma, a 21. század első negyedének végén, a teremtett világ békétlenségének tapasztalata, és a békétlenség gyógyítására irányuló munka kellene, hogy összekösse egyházainkat. „A testvéregyházak felelős vezetői és tagjai, békétlen közösségeinkért érzett aggodalmunk, a világ szétszakítottságának láttán érzett rettenetünk köt ma össze minket.” Aláhúzta, hogy a konferencia résztvevői testvéri együttlétükkel, tudományos munkájukkal és őszinte szívből fakadó közös imádságukkal a „békesség kertjén” munkálkodnak.

Fotó: Pannonhalmi Főapátság / Hajdú D. András

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök levélben köszöntötte a szimpóziumon jelenlévőket. A Főapátság perjele, Bokros Márk atya által felolvasott írásában kiemelte, hogy a figyelmet elterelő, a társadalmat atomjaira bontó, az értékektől megfosztó korszellem uralta világunkban elementáris szükségünk van az egymás felé nyúló kezek erős szorítására. Az elmúlt évtizedekben pedig fontos kézfogások történtek a keresztények körében, és a pannonhalmi konferenciához hasonló alkalmak erősítik és elmélyítik egymáshoz tartozásunkat.

A köztársasági elnök a Pannonhalmi Főapátságról szólva azt írta, hogy már több mint ezer éve hűségesen gondozza a rábízott „kertet”, Magyarországot, „amely nélküle ma sokkal szárazabb és kietlenebb lenne.” Emlékeztetett, hogy ez az egyházi intézmény idősebb a magyar államiságnál. „A bencés atyák által előbb kapott áldást Magyarország, mint ahogy létrejött volna a keresztény magyar királyság. Magam is sokszor tapasztaltam, milyen állhatatos kertészek is a bencések, és milyen erőt adó a közösségük. Ők nem csupán gondozzák a rájuk bízottakat, hanem össze is gyűjtik őket.”

Fotó: Pannonhalmi Főapátság / Hajdú D. András

Magyarország apostoli nunciusa, Michael W. Banach videóüzenetében arra biztatta a résztvevőket, hogy teológiai, történeti, liturgikus és spirituális nézőpontból folytatott tanácskozásukkal járuljanak hozzá a béke, a teljesség és harmónia szolgálatához, amire világunknak és egyházainknak oly sürgető szüksége van.

A nemzetközi ökumenikus konferencián részt vett és előadást tartott Grzegorz Wojciech Ryś bíboros, łódźi érsek, akit Ferenc pápa 2023. szeptember 30-án a bíborosi testület tagjává nevezett ki. A bíborost Leó pápa is kitüntette nagyrabecsülésével, személyesen ugyanis őt kérte fel arra, hogy 2025. szeptember 27-én a vértanúhalált szenvedett görögkatolikus pap, Orosz Péter Pál boldoggá avatását vezesse Kárpátalján. Így útja Pannonhalmáról egyenesen Bilkre vezetett. Útjával a nyugati és a keleti Egyház egységét jelképezi azáltal, hogy római katolikusként görögkatolikus vértanú kanonizációját vezeti.

Fotó: Pannonhalmi Főapátság / Hajdú D. András

A konferencia másik fő elődója Anne Burghardt volt. Egyszerre képviselte az észt egyház tapasztalatait, és a Lutheránus Világszövetség főtitkáraként egy világszintű kitekintést biztosított az egyházi folyamatokra. Anne Burghardt az első nő, aki betölti ezt a tisztséget és Ferenc pápa meghívására részt vett a szinóduson. Ahogy Job Getcha is. A pizidiai metropolita A liturgia: a földre szállt menny címmel tartott előadást. Job metropolita az ortodox-katolikus egyház közötti párbeszéd legmagasabb szervezetének, a Római Katolikus-Ortodox Nemzetközi Vegyesbizottságnak a társelnöke. Jelentős szerepe volt abban, hogy I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka 2023-ban öt napot töltött Pannonhalmán.

Részt vett és szintén előadást tartott Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke. A libanoni lelkipásztor hirdetett igét a konferenciát záró ökumenikus vesperáson. Elmélkedésének középpontjában a vendégszeretet állt. Az irgalmas szamaritánus példáján keresztül világított rá, hogy valódi párbeszéd csak a vendégszeretet által teremtett szabad térben jöhet létre. „Ma a világot kizárólagos attitűdök fenyegetik, amelyek könnyen megosztottságot kelthetnek a gondolkodásunkban. A vendégszeretet egyike azoknak a módszereknek, amelyekkel gyógyíthatjuk a világot, és új találkozásokat tehetünk lehetővé az emberek között, amelyek túllépnek az olyan címkéken, mint »a jók« és »a rosszak«. Ehelyett találkozunk egymással, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk jobb emberek, és nap mint nap megtanuljuk, hogyan szeressük felebarátunkat, függetlenül attól, hogy egy másik egyházhoz vagy valláshoz tartozik.” Hozzátette: „ha nem testesítjük meg a vendégszeretetet, soha nem leszünk a helyes úton – azon az úton, amely a félelemtől Isten kegyelméhez és vendégszeretetéhez vezet.”

Fotó: Pannonhalmi Főapátság / Hajdú D. András

A liturgiát a konferencián is résztvevő Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újonnan megválasztott elnöke, valamint Anne Burghardt, Najla Kassab és Job Getcha közösen vezették. Az ökumenikus vesperáson a szerzetesközösséggel és a résztvevőkkel együtt imádkozott az evangélikus egyház két püspöke, Fabiny Tamás és Gáncs Péter, a pápai református esperes, Márkus Mihály, valamint az evangélikus és református egyház lelkészei és lelkésznői.

A konferencia másnapján, 2025. szeptember 27-én immár második alkalommal tartottak workshopot a szimpózium tanácsadó testületének együttműködésével. Hat egyetem fiatal teológushallgatói találkoztak az előadókkal, mások mellett a freiburgi egyetem tanszékvezető tanárával. Barbara Hallensleben volt az, aki a tanácsadó testület tagjaként két éve kezdeményezte a workshopok megszervezését.

A konferenciáról és a záró ökumenikus vesperásról a Magyar Kurír készített részletes összefoglalót. A délelőtti előadások beszámolója ide kattintva olvasható, míg a délutáni szekciót ebben a cikkben foglalták össze. Az ökumenikus vesperás beszámolója pedig itt érhető el.

Fotók: Pannonhalmi Főapátság / Hajdú D. András