„Elhittük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk.” Ez lehetett a siker, azaz a Diákolimpia megnyerésének egyik kulcsa – véli Erdőssy István, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium immár bajnok kosárlabdacsapatának edzője. A képlet persze nem ilyen egyszerű: rengeteg munka, lemondás és egy nagybetűs CSAPAT áll a teljesítmény mögött. A 2021/22-es tanévben az országos döntőbe jutott húsz csapat közül bizonyultak a legjobbnak.
A koronavírus-járvány miatti, két éves kényszerű kihagyás után 2022-ben ismét megrendezték a Diákolimpia döntőjét. A kosárlabda csapatok – és valószínűleg a többi sportág versenyzői – nem voltak könnyű helyzetben. A pandémia rányomta a bélyegét a felkészülésre. Csapatszinten nem, csak osztályonként lehetett edzést tartani, és azok között is változott, épp melyik van Pannonhalmán. Ráadásul Győr-Moson-Sopron megyében iskolák közötti megyei mérkőzések a járványhelyzet miatt a tavasszal nem voltak.
Könnyű belátni, hogy bizony meccs nélkül nem lehet felkészülni. A csapat edzője ezért mindent megtett, hogy a fiúk ne maradjanak mérkőzés nélkül a szezonban. A környékbeli egyesületek profi, igazolt sportolóival játszhattak. A Soproni Kosárakadémia, valamint az oroszlányi (OSE) és a győri kosárlabda egyesület (GYKC) is elfogadta a kérésüket, és korosztályos csapataival vállalt ellenük edzőmérkőzéseket. Valamint a gimnázium hagyományos Szent Márton-kupáján egy nap alatt három ellenféllel mérkőztek meg, februárban pedig ők vendégeskedtek a jezsuiták Kaszap István emlék tornáján, Miskolcon. A felkészülési meccsek mind nagyon kemények voltak, hisz tudatosan erős ellenfeleket szervezett Erdőssy István.
„Komoly kihívást jelentett, hogy más sebességű, intenzitású, sokkal összetettebb védekezésű csapatokkal játszottunk” – mondja az edző. „Ha valaki a legjobbak között akar lenni, akkor magánál erősebbekkel kell megmérnie hol tart sebességben, játékelem begyakorlottságban, gondolkodásban, mentális felkészültségben” – teszi hozzá. Játékosai – Török Ignác, Boldvai Koppány és Kovács András – pedig kontráznak. „Minden egyes edzőmeccsből sokat tanultunk” – veszi át a szót Török Ignác, vagy ahogy társai hívják a csapatkapitányt Igi. „Nem hobbikosarasokkal, hanem profikkal játszhattunk. Rendkívül gyorsak és erősek voltak ellenfeleink és tartanunk kellett a lépést velük.”
Nem csak a felkészülési meccsekből, hanem a nyár végi edzőtáborban is sokat tanultak – mondják a fiúk. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának nyugdíjba vonult legendás trénere Asztalos József is eljött, hogy segítsen nekik. A kosaraskörben csak Jimmy bácsinak szólított szakember egyénileg és csapatszinten is fejlesztette játékosainkat. Míg ő a pálya egyik végén, addig Erdőssy István a másikon figyelte és segítette a fiúkat, akik szerint nagyon jól kiegészítették egymást a trénerek. Társedzőként pedig Jimmy bácsi ott ült a kispadon a Diákolimpia kecskeméti, országos döntőjén.
A mérkőzéseket 2022. április 1-3 tartották. Három nap alatt, hét meccset játszottak a fiúk. Az elődöntőben a nagy riválissal, a Nikola Tesla Gimnáziummal csaptak össze. A meccs előtt egy kicsit megszeppentek – vallják be. „Iszonyatosan erősnek tűntek a szerbek fizikailag. Bemelegítésként fekvőtámaszokat nyomtak és hihetetlen mozgáskoordinációval zsákoltak többen is a csapatból” – meséli Koppány. Mentálisan szintén nagyon erősek, egyszerűen nem gondolják, hogy ők bármikor is veszíthetnek – magyarázzák. Ezúttal azonban mieink is elhitték, hogy senki nem állíthatja meg őket. „Érdekes volt látni, hogy úgy esett össze a szerb csapat, ahogy épp az ellenfeleik szoktak velük szemben” – mondja Erdőssy tanár úr.
A döntőben is egy hasonlóan kemény ütközet várt a fiúkra. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csapata ugyanis korábbi profi játékosokból állt, akik két éve még az U16-os bajnokságot nyerték meg. Legalább egy éve azonban – ahogy azt a Diákolimpia szabályai is megkövetelik – már csak iskolai és nem egyesületi szinten játszanak. Mindenesetre felkészültségükön, játékmódjukon, mozgásukon, passzaikon a profi múlt köszönt vissza – magyarázza az edző. Végül 2 ponttal a mieink bizonyultak jobbnak, ezzel pedig megnyerték a Diákolimpiát. Sok erőt merítettek az öregdiákok támogatásából, akik közül több tucatnyian elmentek, hogy szurkoljanak. Továbbá nagy segítség volt az is, hogy még Pannonhalmán az iskolapszichológus leült beszélgetni a csapattal.
„Az ellenfeleknél egy-két játékos vitte a hátán az egész csapatot. Nálunk tizenkét ilyen ember volt. Minden egyes pillanatban más” – mondja Igi. A felkészülésben tizenheten vettek részt, a keretben viszont csak tizenkettő játékost lehetett. Az azonban fel sem merült, hogy a kimaradók ne legyenek ott Kecskeméten. A sikerből pedig ők is kőkeményen kivették a részüket. Videóztak, hogy elemezni lehessen a meccseket. Részletes jegyzeteket készítettek az ellenfelekről: hogyan védekeznek, mennyire gyorsak, kire kell különösen figyelni, az egyes játékosok melyik kézzel dolgoznak és még sorolhatnánk. Ezek mellett pedig a bemelegítésnél is segítettek. „Megható volt látni, hogy ketten öltönyben, nyakkendőben jöttek, mert – ahogy ők mondták – akárhogy nem képviselhetik a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot” – meséli Erdőssy István.
A játékosok közül Andrist, a csapat egyik legfiatalabbját és Koppányt beválasztották a dream teambe, azaz a torna öt legjobb játékosa közé. Korábban mindketten játszottak egyesületben, de már évek óta csak a gimnáziumban kosaraznak. „Azt gondolom, hogy a játékostársaim több munkát tettek bele a kosárlabdába, mint amit nekem kellett a múltam miatt. Mégis engem választottak meg, pedig ők jobban megérdemelték volna” – mondja Koppány. Andris pedig hozzáteszi, hogy óriási felelősséggel is jár a megtiszteltetés. „Méltónak kell maradnunk ehhez, azaz a jövőben is ugyanúgy kell hajtanunk és jó példával elöljárnunk.” Míg Andris és Koppány szerényen, addig Igi csapatkapitányokhoz méltó büszkeséggel a hangjában mesél társai sikeréről. „Koppány nagyon sokat tett hozzá a játékhoz. A döntőben huszonegy pontot dobott a harmincegyből. Andris pedig egy kritikus pillanatban tudott fontos kosarat dobni.”
Ahogy azonban azt már korábban kifejtették, a sikerhez a teljes, tizenhét fős csapat, és trénerük, valamint segédedzőjük is kellett. Név szerint:
Edző: Erdőssy István
Segédedző: Asztalos József
A csapat tagjai:
Fodor Máté Balázs, Németh József Gábor IX.B
Kovács András, Szilika Benedek, Telek Sebestyén X.A
Fodor Marcell, Kollár Tamás, Török János X.B
Boldvai Koppány, Czémán Tamás Attila XI.A
Kállay Zsombor, Kiss Attila XI.B
Imre Ferenc Balázs, Knáb János XII.A
Török Ádám Farkas, Török Ignác, Tüske Máté XII.B