„Jónás könyve rendíthetetlenül azt hangsúlyozza, hogy az Úr küld bennünket, hogy lépjünk túl önmagunkon, a megkötött imádságainkon, a haragunkon, a bizalmatlanságunkon, a minket körülvevő világ felé.” Dejcsics Konrád bencés szerzetes nagyszombati előadásának szavai ezek. Az atya „Jónás imái – hagyomány és megújulás személyes imádságunkban” címmel tartott előadást, ebből közlünk most egy összefoglalót.
Jónás könyve egyedülálló prófétai könyv – kezdte előadását Konrád atya. Általában ugyanis ezek a művek a szerzők, azaz a címben szereplő próféták mondásainak gyűjteményei. Jónás könyvét, azonban nem ő maga írta, és inkább az életéről szóló elbeszéléseket tartalmazza, mintsem saját mondásait. Nála is sok mesés elemet fedezhetünk fel, akárcsak a Királyok Könyvében a korai próféták – Illés és Elizeus – történeteiben.
Konrád atya rámutatott, hogy a mindössze négy fejezetnyi könyvben sok párhuzamos szerkesztési elemet lehet felfedezni, azaz egy nagyon tudatosan szerkesztett mű. Az első-második rész a küldetés elől történő külső, míg a harmadik és negyedik fejezet a belső menekülésről szól. A párhuzamosságok a párbeszédek szintjén is megtalálhatók.
A történetben megfigyelhető, hogy a pogány hajósok, akik addig nem ismerték Isten nevét, saját nevén szólítják Őt, azaz megtérnek. Mialatt ők áldozatot mutatnak be az Úrnak, Jónás a cet gyomrában Istenhez szól. Az imádságában pedig sok zsoltárra, ószövetségi szövegre lehet ráismerni. Tulajdonképpen egy átírt zsoltár, olyan, amit Izraelben minden reggel, délben, este a templomokban, a házakban imádkoznak – mondta Konrád atya. Majd hozzátette, hogy ez a küldetése elől menekülő Jónás imádsága. Ő ugyanis még mindig nem hisz abban, hogy neki a pogányok felé van küldetése, és továbbra is bálványimádókként gondol rájuk.
Ez a saját imádságunk kapcsán is elgondolkodtató – mutatott rá az atya. A könyv a Kr.e 4-3. században keletkezhetett, Alexandriában, ahol sok pogány élt, és mintha a korabeli zsidó emberek mind Jónások lettek volna. „Mondták az imádságukat, körülvette őket egy pogány tenger, és nem tudták, mit kezdjenek ezekkel az emberekkel, az őket körülvevő pogány világgal.” A kérdés pedig az volt, hogy bezárkóznak-e saját kerítéseik mögé, a hagyományaikat, zsoltáraikat mondva, vagy úgy gondolják, van remény a pogányokban és Isten hozzájuk is küldi őket. Ha Izrael megmarad a saját, szó szerint mondott zsoltárai mellett ebben a pogány tengerben, és nem reagál arra, ami körülveszi, akkor olyan nevetségessé válik, mint Jónás a cethal gyomrában – hangsúlyozta Konrád atya. „Nekünk, keresztényeknek is kihívás, hogy a zsoltárok, a liturgikus szövegeink, a kötött imádságaink beengednek-e valamit az élethelyzetünkből, a valóságból önmagunkba. Vagy pedig csak bekerítenek bennünket, és irodalmi vagy spirituális kincsként őrizzük őket, de nincs közük a valósághoz.”
Jónás végül kap egy új esélyt, ám amikor a niniveiek megtérnek és Isten megbocsát nekik, ő haragra gerjed. Továbbra sem érti, miért kell prófétának lennie, de ekkor már az előre kötött imádság, a zsoltár helyett elmondja Istennek azt, ami benne megfogalmazódott. Őszintén megvallja menekülésének okát, és miért nem hisz az Úrban és a pogányokban, amire Isten válaszol. Az atya szerint ez a saját imádságainknál is segítség, támogatás lehet. „Továbbléphetünk a kötött, az örökölt Szentírás nagyon szép imádságától, a saját dühünknek, hitetlenségünknek, fájdalmunknak, agressziónknak az imádságára. Mert ezek is mi vagyunk és Isten előtt mindezek az indulatok, a saját hitetlenségünk is kedvesen látott áldozatok.” Ha ezeket fel merjük tárni Isten előtt, akkor esélye van válaszolni. „Nem azzal az álarccal, szereppel találkozik, amit a Szentírási szövegekből szövünk magunknak, hanem azzal, ami bennünk van, ami mi magunk vagyunk.”
Ahogy arra az előadásában Konrád atya rávilágított, létezik egy harmadik, a csendes, szavak nélküli imádság is. „Lemondunk a szavakról, bízva abban, hogy Isten szavakkal, vagy szavak nélkül egyszer csak ott lesz az életünkben. Ez a keresztény küldetésünk és meghívásunk, mert annyira hihetünk Istenben, hogy már csak beszélni sem kell hozzá.” Végül arra bíztatott mindenkit, hogy próbálja ki mindhárom imaformát. „Mindenki bátran ereszkedjen bele a Szentírás és a keresztény hagyomány kötött imádságaiba, és bátran kezdje el felfejteni ezeknek a szövetét. Kössön beléjük és ne értsen egyet velük. Azután bátran mondjuk el minden érzésünket Istennek, saját szavainkkal. Ezután még azt is kipróbálhatjuk, hogy milyen érzés, élmény az, amikor hozzánk lesznek hűtlenek a szavak, elnémulunk és leborulunk, és csak jelenlétünkkel vagyunk Isten jelenlétében.
húsvétmegújulás2022
