A szépség és kifinomultság ritka pillanatait élhette át, aki részt vett a Pannonhalmi Főapátság által augusztus utolsó hétvégéjén 17. alkalommal megrendezett Arcus Temporum művészeti fesztivál akárcsak egyetlen hangversenyén is. A fesztivál – bár pontosabban illene rá a magyar harangszavas, verőfényes „ünnep” kifejezés – ez évi zenei programján Liszt Ferenc és Dukay Barnabás alkotásai szerepeltek. A művészeti programok középpontjába több mint másfél évtizede deklaráltan a találkozást és a párbeszédet állító eseménysor mottója a hosszúra nyúlt alattomos járvány testi és lelki pusztításai után – a mindenekelőtt közösségi – emlékezet és a személyesség volt. „Az emlékezés és az emlékezetre való összpontosítás egy folyamat kezdete: a változásé és a megújulásé. Az „Emlékezet 2021”-es évében elkezdődik a Pannonhalmi Főapátság négyéves készülete, amely 2024-et, a pannonhalmi Bazilika felszentelésének 800. évfordulóját készíti elő. Az emlékezés (2021), a megújulás (2022) és a zarándoklat (2023) éve után az ünnep (2024) esztendejéhez jutunk el.” – írta az eseménysorozat bevezetőjében Dr. Dejcsics Konrád OSB atya, kulturális igazgató.
A két zeneszerző maga is a szűkebb-tágabb régió szülötte, pannonföldi művész. A három nap alatt elhangzó hangversenyek műsorát – idén szintén első ízben – Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművész, valamint zongoraművész fiuk, Ránki Fülöp válogatta Liszt és Dukay zongorára, orgonára és kórusra írott kompozícióiból. A Klukon-Ránki házaspár és Ránki Fülöp mellett a három nap során Lantos István és Tabajdi Ádám orgonaművész, valamint a Nemes László Norbert vezette Új Liszt Ferenc Kamarakórus szólaltatta meg az egyes műveket, imponáló felkészültségről és lenyűgöző szellemi-fizikai erőnlétről bizonyságot téve. A rendkívül választékos, az egyes darabok mély, bensőséges ismeretéről és átéléséről tanúságot tévő összeállítás az idő vertikális és horizontális dimenzióját ragadta meg. A három hétvégi napon át egymást követő öt hangverseny, valamint a hozzájuk társuló Dante-szonáta előadás egyetlen feszes ívet alkotott, de aki csak egyet is hallott ezek közül – beleértve a világias szimfonikus költemények négykezes átdolgozásaiból válogatottat is – fogalmat alkothatott a kiválasztott mesterek spiritualitásának természetéről.
A monografikus, egyetlen szerző alkotásainak, vagy műfajnak – ld. a fentebb említett nagyszabású szimfonikus költemények – szentelt koncertek mellett egészen különleges élményt ígért a két esti, illetve a délutáni záróhangverseny, amelyek a két zeneszerző hasonló fogantatású, olykor szövegválasztásukban is azonos ihletésű műveit állították párhuzamba.
Az értő válogatásnak köszönhetően e végtelenül koncentrált, tömör darabokat hallgatva a két alkotót elválasztó öt generáció határvonalai elmosódtak, éles kontúrjaik felolvadtak az időtlen lebegés napfényes szubdomináns hangzataiban, illékony hangnemi relációiban. Az apátság egyházi és világi szakrális tereiben – a Bazilikában és a Könyvtárban – megszólaló darabok gyöngyöző hangzuhatagai, éteri színfoltjainak chiaro-scurói eggyé olvadtak Liszt korát meghaladó merész harmóniáiban és Dukay korok, irányzatok felett álló eszköztelenségében.
A Bazilikában megrendezett szombat esti hangverseny első részében Liszt orgonára és zongorára keletkezett kései kompozícióiból hangzott el válogatás Lantos István és Ránki Fülöp közreműködésével. A második részt Liszt B-A-C-H preludium- és fúgájával, valamint a franko-flamand Jacques Arcadelt Ave Mariájára írott orgonafantáziájával nyitotta Tabajdi Ádám.Ezt követően Dukay Barnabás Harmat csillogása az elmosódó lábnyomokban című hatszólamú motettája szólalt meg az Új Liszt Ferenc Kamarakórus éterien tiszta, ihletett előadásában, Nemes László Norbert vezényletével. A koncert hátralévő részében tíz, szintén kései Liszt-kórusmű következett.
Az első részben a két billentyűs hangszeren felváltva előadott hosszabb-rövidebb darabok különös fénytörésben mutatták meg azt a szellemi erőteret, ahová Liszt életének utolsó két évtizedére eljutott. A darabok szubtilis egymás mellé rendezése felerősítette azt a máskor többnyire rejtve maradó összefüggés-láncolatot, ami a zeneszerző világlátását, gondolkodásmódját, érzelmi diszpozícióját idős korára – két gyermekének elvesztése után – meghatározta, és amely ezekben a törékeny, rebbenő alkotásokban nyerte el végsőkig letisztult, artisztikus zenei kinyilatkoztatását.
Leginkább aranymosáshoz hasonlítható az a hosszú folyamat, amellyel a koncert műsorát a fesztivál zenei programjainak spiritus rectorai kiérlelték és felépítették. Hiszen nyilvánvaló konstruktív szándékról tanúskodott a második rész rafinált felépítménye, ami még fokozni tudta annak a szellemi kalandnak az izgalmát, amelyre az első részben meghívást kaptunk.
Egyetlen jelenlévő – legyen az látogató, rokon, barát, szerzetes, ismerős, érdeklődő – sem tudta kivonni magát a magasrendű spiritualitás hatása alól, amellyel e többségükben rövid remekművek bűvkörébe vonták, tudattalanjának lelki épülését szolgálva. Mindehhez hozzájárult az in loco megszülető interpretáció intenzitásának magasfeszültsége, amelyben valamennyi közreműködő energiáinak maximális kisugárzásával töltötte meg a gótikus Bazilika szakrális terét.
Szent Márton hegyének ritka levegőjű szellemi magaslatán időszerűnek hatott Jeremiás próféta görög nyelvű intelme, Dukay Barnabás aznap este elhangzott motettájából: „Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok! Akkor majd megtaláljátok lelketek nyugalmát.” De ők azt felelik: „Nem járunk rajta!” A 996-ban alapított Benedek-rendi monostor páratlan kulturális értékek felhalmozásával alapozta meg azt a szellemiséget, ami lelkünk személyes békéjét elhozhatja. Ezt a szellemiséget élteti- táplálja az Arcus Temporum fesztivál, és valamennyi cselekvő közreműködője.
Köszönet érte!
Szerző: Kaizinger Rita
Támogató:
